Élő Kolozsvári Rádió

16. Filmtettfeszt – újra itt a magyar filmek dömpingje

buzogany-klara

Buzogány Klára (fotó: maszol.ro)

Immár 16. éve mondunk le a feketetói vásárról (igazi filmrajongó ezt teszi), hogy október első hetét a friss magyar termésre szánjuk. Október 5-9. között a kolozsváriak a Filmtettfeszt eseményeinek 80 százalékát a Győzelem moziban kapják, más erdélyi településeken a legkülönbözőbb helyszíneken láthatók a filmek.

Most annak járunk utána, hogy ha a szervezők azt mondják, 12 városban lesznek vetítések, miért gondolnak mégis 14 településre? És azt is kiderítjük, mi az a Cinemobil és hol fog felbukkanni? Buzogány Klárát, a Filmtett erdélyi filmes portál főszerkesztőjét hallják az újdonságokról.

 

 

Nagyjátékfilm, kis-és animációs film, valamint dokumentumfilm – a Filmtettfeszt minden műfajt lefed, Magyarországról és Erdélyből egyaránt összegyűjti és bemutatja az arra érdemes alkotásokat. Köztudott, hogy nem a dokumentumfilmek a közönség kedvencei, pedig gyakran ez a műfaj tartogatja a legnagyobb meglepetéseket. Fociról, illegális fakitermelésről, kisvasútról, székelyföldi betyárokról készültek a filmek. Következzék egy kis reklám az idei kínálatnak. Buzogány Klára.

 

A 16. Filmtettfeszt szpotja

Két animáció Cannes-ban, egy a Berlinálén is megjárta magát a Filmtettfeszt előtt, tehát a kisfilmes válogatástól is kizárólag jót várhatunk. A nagyjátékfilmek között pedig van 45 évvel ezelőtt készült remekmű és egészen friss, nemzetközi fesztiválokon díjazott, minimális költségvetésű alkotás is. Néhány rendező neve máris hívó szó lehet: Fekete Ibolya, Kern András, Gárdos Péter, Nemes Jeles László, Hajdu Szabolcs.

 

nandi-es-balint

Jakab-Benke Nándor és Zágoni Bálint (fotó: maszol.ro)

A Sárga Csikó-díjat idén Patrovits Tamás kapja, rövidfilmek, televíziós és online sorozatok tervezője és rendező, aki emellett képregényeket, karikatúrákat, illusztrációkat, animációs főcímeket, szpotokat, reklámfilmeket is készít. 2012-ben ő alapította a Primanima fesztivált.

A Filmtettfeszten másodízben lesz Filmgalopp – erdélyi magyar rövidfilmek versenye. Nyolc alkotás van versenyben, ők az egymillió forintos fődíjért vagy 1.000 lejes közönségdíjért mérettetnek meg.

Aki szereti a filmeket, de a filmkritikaíráshoz is szeretne támpontokat kapni, az vegyen részt Varó Kata Anna, Pápai Zsolt és Kárpáti György workshopján október 7.és 9.között, Kolozsváron.

Jakab-Benke Nándor, a Filmtett szerkesztője szerint a Filmgalopp iránt tavalyhoz képest idén visszafogottabb volt az érdeklődés. Ezért nehezebb dolguk volt? Versenyről és workshopról beszél Jakab-Benke Nándor.

 

Szerkesztő: Gergely Zsuzsa

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2016 október 2, 20:13 / actualizat: 2016 október 3, 10:45

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók