Élő Kolozsvári Rádió

Hargita helyett Maros megyében indul Biró Zsolt MPP-elnök, az RMDSZ képviselőjelöltjeként

szavazas_pecset_valasztasMégsem Hargita, hanem Maros megyében indul a Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt az RMDSZ képviselőjelöltjeként – ismertette pénteken a Szövetségi Állandó Tanács döntését Kelemen Hunor szövetségi elnök. A SZÁT ezzel felülbírálta korábbi döntését. A Szövetségi Állandó Tanács határozata értelmében Biró Zsolt Maros megyében a harmadik, befutónak számító helyen indul a parlamenti választásokon. A Maros megyei lista első két helyén szereplő jelölt változatlan, továbbra is Vass Levente vezeti a listát, Csép Éva Andrea a második. Császár Károly Zsolt, a korábban harmadik helyen szereplő jelölt a szenátori listán indulhat, és a Maros megyei szervezet dönt arról, hogy Jakab István helyett másodikként kerül a listára, vagy esetleg Kozma Mónika foglalja el a második helyet. A szenátori listát továbbra is Novák Zoltán vezeti. A szolidaritás elvét figyelembe véve, a SZÁT a szórvány számára jelölte ki a Biró Zsolt által eddig elfoglalt udvarhelyszéki helyet: a Szeben megyei Benedek Zakariás került ide. Ötödikként Sebestyén Csaba, volt MPP-s, jelenlegi RMDSZ-es politikus szerepel a listán.

MVR

Szerkesztő: bardosmaria, 2016 október 1, 12:05

Források szerint nem lesz minimálbér-emelés jövőre
Hírek kedd, 2025 december 92025 december 9, 14:54

Források szerint nem lesz minimálbér-emelés jövőre

A minimálbért jövő évre befagyaszthatják – állítják kormányzati források. Információk szerint a kormány már dolgozik az erre...

Források szerint nem lesz minimálbér-emelés jövőre
Ciprian Ciucu Bukarest új főpolgármestere
Hírek hétfő, 2025 december 82025 december 8, 08:06

Ciprian Ciucu Bukarest új főpolgármestere

Az Állandó Választási Hatóság honlapján valós időben közzétett adatok szerint a Nemzeti Liberális Párt jelöltje, Ciprian Ciucu nyerte a...

Ciprian Ciucu Bukarest új főpolgármestere
Több mint 40 ezer lejt gyűjtöttek az elgázolt kisfiúnak az Adventi Jótékonysági Vásáron
Hírek csütörtök, 2025 december 42025 december 4, 09:32

Több mint 40 ezer lejt gyűjtöttek az elgázolt kisfiúnak az Adventi Jótékonysági Vásáron

18 iskola diákjai és tanárai vitték el az általuk készített dísztárgyakat, süteményeket és forró teákat a kolozsvári Viselj gondot...

Több mint 40 ezer lejt gyűjtöttek az elgázolt kisfiúnak az Adventi Jótékonysági Vásáron
Készülhet a Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út
Hírek szerda, 2025 december 32025 december 3, 14:13

Készülhet a Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út

Megkapta a szükséges minisztériumi jóváhagyást a Szatmárnémeti – Nagybánya közötti gyorsforgalmi út tervezete, és a következőkben a...

Készülhet a Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út
Hírek szerda, 2025 december 32025 december 3, 09:26

Minisztérium: a brazi-i hőerőmű leállítása nem veszélyezteti az ország energiaellátását

A brazi-i hőerőmű kétnapos leállítása nem veszélyezteti az ország energiaellátását – közölte az energiaügyi minisztérium. Az...

Minisztérium: a brazi-i hőerőmű leállítása nem veszélyezteti az ország energiaellátását
Hírek péntek, 2025 november 282025 november 28, 14:50

Új biztonsági szabályok a gyerekjátékok esetében

A gyermekeknek szánt játékok biztonságosságára vonatkozó új szabályokat fogadott el az Európai Parlament Strasbourgban. A cél a gyermekek...

Új biztonsági szabályok a gyerekjátékok esetében
Hírek csütörtök, 2025 november 272025 november 27, 08:37

44 halott, 279 eltűnt a hongkongi tűzvészben

A legfrissebb értesülések szerint legkevesebb 44 ember életét vesztette, miután tegnap kigyulladt egy kívülről felállványozott lakótömb...

44 halott, 279 eltűnt a hongkongi tűzvészben
Hírek szerda, 2025 november 262025 november 26, 09:53

Alkotmányellenes a magánnyugdíjak szabályozása

Az alkotmánybíróság tegnap hivatalosan is megerősítette, hogy alkotmányellenesnek nyilvánította a magánnyugdíjak kifizetését...

Alkotmányellenes a magánnyugdíjak szabályozása