Élő Kolozsvári Rádió

Szedi áldozatait a kanyarójárvány Romániában

Kanyarójárvány van Romániában, számos erdélyi megye érintett.

Az év első 8 hónapjában 675 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában, két gyermek meghalt – közölte az egészségügyi minisztérium. Egy harmadik halálesetről is gyanítják, hogy kanyaró miatt következett be, ám ezt még nem erősítették meg.
Beszterce-Naszód és Kolozs megye határán 219 esetet jegyeztek, Maros megyében 145, Brassó megyében 33, Szilágy megyében 7 esetről tudnak.
Az egészségügyi minisztérium közölte, hogy az elhunyt gyerekek 1 évnél kisebbek voltak, tehát még nem kapták meg az oltást. A tárca elítélte a „felelőtlen oltásellenes kampányokat”, és hangsúlyozta, hogy az utóbbi két évben nem volt gond a mumpsz, kanyaró, rózsahimlő – román rövidítés szerint ROR – oltás ellátással. A minisztérium több mint riasztónak nevezte a kanyarós megbetegedések számának növekedését, ugyanis 2015-ben mindössze 7 eset fordult elő, és haláleset nem történt emiatt.

Transindex

Szerkesztő: ferenczjutka, 2016 szeptember 22, 14:17

Donald Trump letett az európai vámokról
Hírek csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 10:05

Donald Trump letett az európai vámokról

Nem lépnek életbe február elsejétől a Grönlanddal kapcsolatos vita miatt kilátásba helyezett amerikai importvámok nyolc európai országgal...

Donald Trump letett az európai vámokról
Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban
Hírek szerda, 2026 január 212026 január 21, 17:10

Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban

Nem fog erőt alkalmazni, viszont azonnal tárgyalásokat akar kezdeni Grönland megszerzéséért – jelentette ki Donald Trump Davosban. A...

Trump azonnali tárgyalásokat akar Grönlanddal kapcsolatban
Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 15:48

Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit

Egy Bákó megyei férfit hivatalosan arról értesítette a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, hogy elhunyt, és emiatt...

Tévedésből nyilvánítottak halottnak egy Bákó megyei férfit
Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 13:57

Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban

A Strasbourgban tüntető romániai gazdák az EU-Mercosur megállapodás mezőgazdasági fejezetének újratárgyalását kérik. A romániai...

Az EU-Mercosur megállapodás újratárgyalásáért tüntetnek a gazdák Strasbourgban
Hírek kedd, 2026 január 202026 január 20, 09:47

Román állampolgárok is könnyebben megsérültek a spanyolországi vonatbalesetben

Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a vasárnap esti spanyolországi vasúti baleset következtében – erősítette...

Román állampolgárok is könnyebben megsérültek a spanyolországi vonatbalesetben
Hírek hétfő, 2026 január 192026 január 19, 09:39

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését

Az Egyesült Államok megerősített biztonsága nem lehetséges anélkül, hogy Grönlandot ne tudja a saját részének – jelentette ki Scott...

Donald Trump vámokkal fenyegeti azokat, akik ellenzik Grönland megszerzését
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:01

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben

A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más hátrányos...

10 lejjel emelik a napi élelmezési keretet a bentlakásos intézményekben
Hírek csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 08:13

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások...

Lezajlott az első dán-amerikai találkozó Grönlanddal kapcsolatban