Élő Kolozsvári Rádió

Én így látom: jön a fűtési szezon

futes_1Közeledik a fűtési szezon, úgy tűnik, hirtelen véget ért a „vénasszonyok nyara„, egyre hidegebbek az éjszakák és a nappalok, sokan gondolnak aggódva a télre. Hogyan fűtsük olcsón és hatékonyan a lakásunkat? Mitől függ az, hogy mennyire mélyen kell a zsebünkbe nyúlnunk, és milyen – komoly vagy vicces –  tanácsot adnának egymásnak az erdélyi magyarok? A lejátszóra kattintva egy “hangulatjavító” véleményt hallgathatnak meg.

És nem árt, ha figyelembe vesszük (ha van pénzünk, azért; ha meg nincs, akkor még inkább megéri!), hogy spórolni csak befektetéssel lehet. Például  a szakértők szerint a  tömbházak lakói  akár húsz százalékkal kevesebb hőenergiával is ugyanazt a szobahőmérsékletet érhetik el, ha gondoskodnak a nyílászárók, a bejárati ajtó és az ablakok szigeteléséről, s ha erre nincs mód, akkor legalább estére-éjszakára  leengedve hagyják a redőnyöket.

Ami pedig a függönyöket illeti: mindenképpen kerüljük el, hogy azok a fűtőtestekre, radiátorokra lógjanak. Ellenkező esetben, akár hisszük, akár nem, jelentős hőveszteséget szenved a lakás, mert a meleg „beszorul” a függöny és az ablak közé.  (Mihály István)

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2016 szeptember 21, 16:09

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók