Élő Kolozsvári Rádió

Mandátum végéig nem lesz adónövelés

ado_gazdasagA kormány mandátuma végéig nem növeli egyetlen illeték, sem adó értékét – jelentette ki Dacian Cioloș miniszterelnök hétfőn a parlament két házának összevont ülésén. A kormányfőt a parlament vezetősége múlt héten hívta meg, hogy beszámoljon a költségvetés helyzetéről, mivel a közbeszédben ellentmondásos információk jelentek meg erre vonatkozóan.

Tartható az idei gazdasági növekedés értéke, mivel az a fogyasztásra és a befektetésre egyaránt épít – mondta a miniszterelnök. Romániában az első félévben 5 egész 2 tized százalék volt a gazdasági növekedés értéke. Ennek alapján, és beleszámítva a nemzetközi szinten tapasztalható bizonytalanságot, az idei évre becsült gazdasági növekedés értéke 4 egész 8 tized százalék, az eredetileg becsült 4 egész 2 tized helyett, amivel a költségvetés számol – fejtette ki Dacian Cioloș. A gazdasági növekedés a munkahelyek számának és a bérezés szintjének növekedésében is megmutatkozik – tette hozzá. Idén július végéig 152 ezerrel nőtt az alkalmazottak száma. A munkanélküliségi arány pedig 6 egész 3 tized százalékra csökkent a tavalyi év ugyanazon időszakában regisztrált 6 egész 8 tized százalékhoz képest – mondta a miniszerelnök, ám hozzátette, ez az arány még mindig magasnak számít. Ugyanakkor júliusban 12 százalékkal nőtt a nettó átlagbér a tavalyi év ugyanazon időszakához viszonyítva – fejtette ki gazdasági beszámolójában a kormányfő.

Agerpres

Szerkesztő: bardosmaria, 2016 szeptember 20, 10:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia