Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér Lakkcipőben: A fizika mindenkié!? Beszélgetés dr. Karácsony János fizikussal

afizikamindenkie_logo karacsonyjanos

A fizika mindenkié! A fizika mindenkié? Jelenthetjük ki, avagy kérdezhetjük egyenlő mértékben határozottan akkor, amikor e lenyűgöző, egyszerre kézzelfogható és elvont tudományágról beszélünk. Ami viszont biztos tény: a sokoldalú tudomány, együtt a többi reál- és természettudományokkal, része a mindennapi életünk gyakorlatilag összes jelenségének, így a mi tevékenységünknek is.

Dr. Karácsony János fizikus, a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára, az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság alapító tagja és az Erdélyi Múzeum Egyesület Természettudományi Szakosztályának titkára. E jeles tudós volt a meghívottja a Zenetér Lakkcipőben 2016. szeptember 14-i adásának. A beszélgetés első részében megismerkedhettünk vendégünk dióhéjba foglalt pályafutásával, azzal, hogy minek köszönhetően ejtette őt rabul a fizika tudománya, és ennek mely ágait művelte és műveli különös szenvedéllyel és előszeretettel mindmáig?

kiserletszombatA műsor vendégének szakmai pályafutásában jól megfér egymás mellett a középiskolai, majd az egyetemi tanári minőség és a kutatómunka, illetve az EMMT, valamint az EME keretében folytatott tudományos és a tudomány népszerűsítését előtérbe helyező tevékenység, amelyek mellé sok esetben felzárkozik az az adminisztratív munka, amely talán jelentős mennyiségű energiát és időt von el a tudományos tevékenységtől, de mégis nélkülözhetetlen. Megtudtuk azt is, hogy dr. Karácsony János időt és energiát nem kímélve, miért foglalkozik oly sokat a gyerekek és fiatalok okulására bemutatott kísérletekkel, és miért vesz részt lelkesen a minden év áprilisában sorra kerülő, szintén elsősorban a legfiatalabbaknak, vagy a fiatalos lelkülettel rendelkező és örökös kíváncsiságtól lelkesített, bármilyen korú emberek számára kigondolt Kísérletszombat megrendezésében. Végül pedig arra buzdítottuk a hallgatókat, hogy vegyenek részt azokon a tudománynépszerűsítő előadásokon, amelyeket különböző tudományos szervezeteink tartanak az elkövetkezendő időszakban.

Riporter: László Tibor

 

Szerkesztő: laszlot, 2016 szeptember 16, 13:58 / actualizat: 2016 szeptember 16, 21:15

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók