Hadd szóljon!

Sárik Péter Trió x Beethoven Kolozsváron

peter-sarik-trio-01Kolozsváron is bemutatja új lemezét a Sárik Péter Trió jazz-zenekar, szeptember 21-én 19 órától a Kolozsvári Rádió koncerttermében. A lemezen Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak részletei hallhatók, a zenekar sajátos stílusában feldolgozva: a mester dallamai és harmóniái keverednek a jazz és a popzene ritmusaival.

A műsor nagy része természetesen improvizáció, a Trió megidézi azt a kort, amikor még a klasszikus zenészek is rögtönöztek. A Sárik Péter Trió, azaz Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (bőgő) és Gálfi Attila (dob) koncertjein megszokott, hogy a közönség aktív részese az előadásnak, most is így lesz: a zenekar együtt adja elő az Örömódát a hallgatókkal.

A koncertre a belépés ingyenes.

Megtisztelő és hatalmas feladat egy olyan korszakalkotó zeneszerző műveit feldolgozni, mint Beethoven. Mint minden újragondolásnál, itt is nagyon fontosnak tartottam megőrizni a szerzemények eredeti üzenetét és hangulatát. Emellett megpróbáltam elképzelni, hogy ha a Mester ma élne, és lenne egy ilyen nagyszerű jazz-triója, mint nekem, hogyan hangszerelné át a saját darabjait. Úgy gondolom, ma is merész, karakteres és újító szellemű lenne. Ezt az irányt követtük mi is a feldolgozásoknál, így valószínűleg többször meglepjük majd a közönséget, hisz bátran használjuk a ma divatos ritmusokat, a modern jazz és pop zene új stílusjegyeit. Nagyszerű játék ez, és többszörösen bebizonyosodott, hogy az igazán nagy művek nem csak az idő próbáját állják ki, hanem mai környezetbe kerülve újjászületnek, és olyan hatást keltenek, mintha most írták volna őket.”

Sárik Péter

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=9FCYcAld9gs[/youtube]

 

Articol editat de fulopnoemi, 15 szeptember 2016, 11:11

Új gyermekpszichiátriai kórház nyílt Kolozsváron
Helyi kedd, 14 május 2024, 16:59

Új gyermekpszichiátriai kórház nyílt Kolozsváron

Átadták kedden Kolozsváron a gyermekpszichiátriai kórházat, amelyet uniós támogatásból valósított meg a Kolozs megyei önkormányzat....

Új gyermekpszichiátriai kórház nyílt Kolozsváron
autopalya
Helyi hétfő, 13 május 2024, 10:59

Katonák érkeznek Aranyosgyéresre

Ma délután 5 órától este 8 óráig lezárják a közúti forgalmat az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti...

Katonák érkeznek Aranyosgyéresre
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Helyi csütörtök, 21 március 2024, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Helyi csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Helyi hétfő, 5 február 2024, 10:44

Megnyitják a nagyközönség előtt a gyulafehérvári fejedelmi palotát

Gyulafehérváron ma nyitják meg a nagyközönség előtt a fejedelmi palotát, az Erdélyi Fejedelemség egykori...

Megnyitják a nagyközönség előtt a gyulafehérvári fejedelmi palotát
Helyi szombat, 3 február 2024, 13:24

Meghatározták a leendő kolozsvári kiasállattemető helyét

Minden valószínűséggel a Gorbó völgye utca környékén kap helyet a leendő kisállattemető Kolozsváron – jelentette be a közösségi...

Meghatározták a leendő kolozsvári kiasállattemető helyét
Helyi szerda, 10 január 2024, 08:38

Sétálóutca lesz a Farkas, az Egyetem és a Szentegyház utca

Gyalogos övezet lesz a Farkas (Kogălniceanu) és az Egyetem (Universității) utca, valamint a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca legnagyobb része...

Sétálóutca lesz a Farkas, az Egyetem és a Szentegyház utca
Helyi szombat, 9 december 2023, 10:04

Az infláció mértékével emelkednek jövőre Kolozsváron a helyi adók és illetékek

Dan Tarcea alpolgármester a Kolozsvári Rádió román nyelvű adásában elmondta, a 13,8 százalékos emelésre a törvény kötelezi az...

Az infláció mértékével emelkednek jövőre Kolozsváron a helyi adók és illetékek