Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: Jancsó Miklós vidám-szomorú útikalauza

JANCSO1 Volt egyszer egy Kolozsvár. És volt egy színész-író, aki szeretett emlékezni elmúlt idők színészeire, polgáraira, kocsmáira és sok más érdekességre. Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár című munkáját a Kolozsvári Magyar Napokon mutatták be a Bulgakov Irodalmi Kávéházban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében. A szerző a következő útravalóval ajánlja könyvét: „Várnak Téged a régi kolozsvári színművészek, egy nagy színésznemzedék néhány neves képviselője, színházi emberek, a sütővasát gondterhelten forgató női fodrászunk, a szolgálatkész öltöztetők és szigorú ügyelők, statiszták, színházi kapusok, mi mind; akik a vakító reflektorfények vonzásában éltünk, akik valamilyen formában részei voltunk Kolozsvár színházi és polgári életének valamikor az 1960-as és 70-es években, no meg az utána következő évtizedekben.”

 

JANCSO2„Igyekeztem szeretettel emlékezni azokra, akiktől jót kaptam, humorral, játékosan. Színész szemmel látott és átélt világot próbálok bemutatni. Megpróbálok vidáman emlékezni. Miért sírjunk ott, ahol lehet nemsírni is? Úgy látszik, ez lett az én életfeladatom, hogy ne maradjak színész, hanem inkább krónikása legyek azoknak az időknek” – vallja Jancsó Miklós.

Összeállításunkban a függöny mögül és a függöny mögé leskelődünk, pecsétes kocsmapultra könyökölve várjuk a csodát, régi arcokat veszünk szemügyre, egykori városunkra emlékezünk.

A fotók a Kolozsvári Magyar Napok galériájából valók.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 szeptember 9, 17:14 / actualizat: 2020 augusztus 5, 12:07

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 15:51

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok

A gazdasági megszorítások ellenére a kolozsvári önkormányzat idén közel 1 millió lejjel többet fordít a kulturális eseményekre a...

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 14:14

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását

Folytatódik a politikai patthelyzet: több napos egyeztetések és tárgyalások után sem jutott megállapodásra a parlamenti pártokkal Eugen...

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 09:58

Ihlet és lendület hét tételben

Blue Orchid Waltz – ezzel a címmel készíti első, várhatóan ősszel piacra kerülő albumát, Fodor Edina. Szerkesztőségünk munkatársa...

Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 17:38

Focikavalkád – I. rész

Rekordnagyságú mezőny, 3 országban 104 mérkőzés, mindez bő egy hónapon át. Mire érdemes figyelni, mennyire más egy tornán teljesíteni...

Focikavalkád – I. rész
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 15:50

Felújítják a dési Toroc fürdőt

4 és fél millió euróból újítják fel a dési Toroc fürdőt. Az önkormányzat arra számít, hogy a beruházást követően több, mint 50...

Felújítják a dési Toroc fürdőt
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:17

Hitből és reménységből templomot

Másfél millió lejjel támogatta tavaly a kormány a vallásügyi államtitkárságon keresztül – a Kolozs megyei Apahida református...

Hitből és reménységből templomot