Élő Kolozsvári Rádió

Zene és irodalom találkozása az E-MIL táborában

szovegritmusSzövegritmusok címmel szervezték meg az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) XV. írótáborát a hétvégén Árkoson. A rendezvény témája a zene és irodalom kapcsolata volt, amelyet számos előadás, beszélgetés és persze koncert segítségével jártak körül. Karácsonyi Zsolttal, az E-MIL elnökével Szuszámi Zsuzsa beszélgetett.

Az idei tábornak a témából fakadó sajátossága volt, hogy az esti programok gitáraláfestéssel zajlottak: Marcsák Gergely kárpátaljai költők megzenésített verseit, Homonnai-Varga András flamencót, Márk Attila pedig erdélyi magyar megzenésített verseket játszott a táborozóknak.

Változatos volt az előadások tematikája is: a librettó-szöveg és az opera kapcsolatát Venczel Péter, a zeneszerző és a szöveg viszonyát Könczei Árpád mutatta be. De szó esett a rockzenei szöveg irodalmiságáról is, amelyről Sánta Miriám beszélt.

 

 

A tábor tematikája kézenfekvő volt a szervezők számára, hiszen ahogy Karácsonyi Zsolt fogalmazott: dallam nélkül nem lehet elképzelni a verset, de a prózát sem igazán, az igazán jó dalszöveg pedig gyakorlatilag vers. Az is kiderült, hogy a komoly, „emelt szintű” zenei előadások a laikus hallgatóságot is lekötötték.

Szó esett az E-MIL soron következő rendezvényeiről is: a Balassi Intézettel közösen havonta egyszer Bukarestben szerveznek beszélgetést erdélyi magyar költőkkel, írókkal, valamint folytatódik az Álljunk meg egy szóra! című rendezvénysorozat is. Hosszú évek után először újra lesznek felolvasó-körutak, és idén is megszervezik a Kolozsvári irodalmi kikötő – Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozóját, amely remléhetőleg Kelet-európaivá bővül, szerb, horvát, szlovén, moldáv szerzők részvételével.

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 szeptember 6, 11:51 / actualizat: 2016 szeptember 7, 12:17

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 07:50

Tíz város lenne Románia Ifjúsági Fővárosa 2028-ban

Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a Románia Ifjúsági Fővárosa cím iránt – adta hírül a Pont Csoport. Már a 2028-as címért...

Tíz város lenne Románia Ifjúsági Fővárosa 2028-ban
Hangoló kedd, 2026 augusztus 182026 augusztus 18, 11:22

Jogi tanácsok munkáltatóknak és munkavállalóknak

Tanácsadás munkajogi, adózási és HR témakörökben, munkavállalóknak és munkáltatóknak – ilyen programpont is szerepel a Kolozsvári...

Jogi tanácsok munkáltatóknak és munkavállalóknak
Hangoló kedd, 2026 augusztus 182026 augusztus 18, 09:41

„Ez a város azért kincses, mert képes megosztani a kincseit”

A 17. Kolozsvári Magyar Napok nyitóünnepségen a „Szállj el, madár…” – Kallós Zoltán öröksége című produkciót láthatta a...

„Ez a város azért kincses, mert képes megosztani a kincseit”