Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: Horgonyt fel!

SIMON CSABA 2 “Az emberek minden bajának egy a forrása: nem tudnak nyugton megülni a szobájukban”. (Joseph O’Connor: A tenger csillaga)

Hajózni egyidőben rabság és szabadság. Az ember mozgástere pár száz négyzetméter, a hajóé viszont a nagyvilág. A Kolozsvári Magyar Napokon Simon Csaba magyarországi nyugalmazott hajóskapitány Életem a tenger című előadásában sűrített dióhéjba negyven tengeren töltött esztendőt. Mesélt a Fiumei Tengerészeti Akadémiáról, a magyar tengerhajózásról, veszélyekről, kalózokról, csempészekről és érdekes, váratlan találkozásokról.

 

Horváth László fotója.

Horváth László fotója

A legnagyobb veszély a tengeren nem a vihar, hanem a tűz. Az elhatalmasadott tűz gyakorlatilag elolthatatlan.

Egyre gyakrabban jönnek át a hurrikánok Észak-Európába. Én a Lina nevű olasz hajóval voltam egy 12-es viharban az Angol-csatornában. Alighogy ránk csapott, a tenger már nem alattunk és mellettünk volt, hanem fölöttünk. Start Pointnál ledobtam a horgonyt, s védelemben megvártam, míg elül a vihar. A Balti-tengeren, Gdyniából ugyanebben a hurrikánban indulóban volt egy hajó, a kapitány kifutott. Öt magyar kamiont is szállított, mind az öt kamionos odaveszett.

A csempészet kikerülhetetlen. Kedvelt csempészárú a brandy és a cigaretta. Egyiptomban például a valuta a Marlboro, Dél-Amerikában a whisky. Nigériában néhány karton bontott csirkével bármit el lehet érni.– meséli Simon Csaba kapitány.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 szeptember 2, 17:13 / actualizat: 2016 szeptember 5, 11:40

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 15:51

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok

A gazdasági megszorítások ellenére a kolozsvári önkormányzat idén közel 1 millió lejjel többet fordít a kulturális eseményekre a...

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 14:14

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását

Folytatódik a politikai patthelyzet: több napos egyeztetések és tárgyalások után sem jutott megállapodásra a parlamenti pártokkal Eugen...

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 09:58

Ihlet és lendület hét tételben

Blue Orchid Waltz – ezzel a címmel készíti első, várhatóan ősszel piacra kerülő albumát, Fodor Edina. Szerkesztőségünk munkatársa...

Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 17:38

Focikavalkád – I. rész

Rekordnagyságú mezőny, 3 országban 104 mérkőzés, mindez bő egy hónapon át. Mire érdemes figyelni, mennyire más egy tornán teljesíteni...

Focikavalkád – I. rész
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 15:50

Felújítják a dési Toroc fürdőt

4 és fél millió euróból újítják fel a dési Toroc fürdőt. Az önkormányzat arra számít, hogy a beruházást követően több, mint 50...

Felújítják a dési Toroc fürdőt
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:17

Hitből és reménységből templomot

Másfél millió lejjel támogatta tavaly a kormány a vallásügyi államtitkárságon keresztül – a Kolozs megyei Apahida református...

Hitből és reménységből templomot