Élő Kolozsvári Rádió

Kós Károly nyomdokaiban járó sztánai rendezvények

Fotó: Facebook / Népismereti Filmszemle

Fotó: Facebook / Népismereti Filmszemle

Sztánán a hétvégén rendezték meg a harmadik Népismereti Filmszemlét, amelyre 41 filmet neveztek be alkotóik. A díjazottakról, illetve más rendezvényekről Papp Hunor református tiszteletessel, a szemle házigazdájával Rácz Éva beszélgetett.

A filmszemle ötlete a jubileumi, 2004-es sztánai farsangon született, ahol Kós Béla, Kós Károly unokája javasolta, hogy szervezzenek egyéb rendezvényt is a faluban. Papp Hunor vállalta a házigazda szerepét, mivel úgy érzi: ezzel tudnak Kós Károly nyomdokaiban haladni. A tiszteletes többek között abban látja a népismereti filmek fontosságát, hogy hozzásegíthetik a közösségeket hagyományaik, mesterségeik értékének felismeréséhez.

A múlt hétvégén vetített filmek Erdély mellett Vajdaságból, Felvidékről, Magyarországról, Németországból, Kárpátaljáról is érkeztek. A szervezők már készülnek a negyedik kiadásra, hiszen úgy érzik, van értelme folytatni a rendezvényt, mivel évről évre jobb filmeket küldenek be az alkotók. Papp Hunor kiemelte: örülnének, ha több látogató érkezne, főként fiatalok, akik a filmes szakmában szeretnének dolgozni, hiszen az alkotók a filmszemlén a zsűritagokkal is találkozhatnak, eszmecserét folytathatnak.

 

mesterkurzus_vagottAz egyetemre készülő, vagy akár fiatalabb, de komoly zenei tudással rendelkező fiatalokat szólítja meg a Sztánai Mesterkurzus, amelyet második alkalommal szerveztek meg júliusban. Az egyhetes mesterkurzuson jeles oktatók: Line Ildikó, Bányai Miklós, Kostyák Előd, Varga Zoltán, Fodor Lilla, Nagy Csaba útmutatásával sajátíthatták el a résztvevők a kamarazene mesterfogásait, mindezt egy családias hangulatú rendezvényen. Esténként a tanárok zenéltek a diákoknak, a rendezvény zárónapján pedig mesterek és tanítványok közösen tartottak hangversenyt.

 

A III. Nemzetközi Népismereti Filmszemle díjazottjai
Sztána, 2016. augusztus 26-27-28.

A  zsűri elnöke: Gulyás Gyula, Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Művészetért-díj, a Filmszemle fődíj, a Filmkritikusok díj, a Mediawave Életműdíj birtokosa, Érdemes művész

Zsűritagok:
Dr. Tötszegi Tekla, néprajzkutató, egyetemi előadótanár, a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatóhelyettese
Somogyvári Rudolf, filmrendező-producer, a Magyarországi Filmművészeti Akadémia tagja
Dr. Bereczki Ibolya, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a néprajztudomány kandidátusa, a Szentendrei Néprajzi Múzeum főigazgató helyettese, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetettje
Kós Béla, pszichológus, a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány elnöke
Papp Hunor, református lelkész, a sztánai filmszemle házigazdája

A zsűri döntése:

I. helyezett: Doja, a cigánytündér című film, rendezője: Horváth Mária

II. helyezett: a Hanna grófnő című film, alkotója Sztanó Hédi

III. helyezett: A könnyű magyar parasztszekér készítése című film, alkotója Lehoczky Tamás

Különdíjasok:

* Simon József Molnárság (Gabonaőrlés a kisbaconi vízimalomban) című rendezése a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által felajánlott könyvjutalmat, valamint a Magyar Örökség Díjas vargyasi bútorfestő család tagjának, Sütő Leventének különdíját, egy saját kezűleg faragott fakanalat kapta;

* A gyapjúlepedő szövése és ványolása Gyergyóremetén című film, alkotói Nagy Mari és Vidák István. Díjaik: a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által felajánlott könyvjutalom, Dr. Kós Károly Népfőiskola oklevele, Budapesti Néprajzi Múzeum könyvjutalma, a Magyarországi Kovácsmíves Céh által felajánlott kovácsoltvas gyertyatartó;

* Zajti Balázs – Zajti Ferenc – Zajti Gábor Belül kell felépíteni a házat című filmje. Különdíjként kapta a Kézdivásárhelyi Amrita Fazekas Céh plakettjét, valamint a Paksi Atomerőmű által felajánlott népművészeti tárgyat és könyvet;

* Fafaragás (A Csernátoni Haszmann faragóműhely hagyományos jelképei) című film, rendezője Simon József. A Paksi Atomerőmű által felajánlott könyvet és tolnai népművészeti tányért kapta;

* Mohi Sándor Imádság című filmje, a Paksi Atomerőmű által felajánlott könyvet és kézzel festett vázát, és a Szentimrei Alapítvány által felajánlott könyveket kapta;

* Dr. Kiss Gabriella és Galambos Tibor XX. századi requiem / Szigeti Károly koreográfus, rendező című filmje a Budapesti Néprajzi Múzeum könyvjutalmát, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum 1 évre szóló belépőjét, és Páll Etelka népművész, a székely festékesek mestere felajánlását, egy kézi készítésű szőnyeget kapta;

* Tóth Mihály Gergő Képeslapok Sztánáról című filmje kapta a Budapesti Néprajzi Múzeum könyvjutalmát, a Pro Sztána Egyesület oklevelét, a Szentimrei Alapítvány könyvjutalmát.

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 31, 19:39 / actualizat: 2016 szeptember 1, 10:36

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés