Élő Kolozsvári Rádió

Simona Pop – aranyérmes, szakadt nadrágban

14102603_1373673122660631_1892867998202540732_nMilyen érzelmek kavarogtak benne, miután átvette az olimpiai aranyat? – kérdezték Simona Pop olimpiai bajnokot, párbajtőrözőt a Partiumi Magyar Napok közönségtalálkozóján, melyet a Friss újság szervezett. Ugyanakkor arra is kíváncsiak voltak a rajongói, mennyit kellett dolgozzon ahhoz, hogy a 400 grammos érem – melynek csak a külső borítása arany – nyakába kerülhessen.
Kiderült, az olimpikon úgy tekinti, az ő munkájuk a vívás, ugyanabban az értelemben, ahogy mások reggel felkelnek és a gyárba mennek. Azoknak pedig, akik példaképként tekintenek rá, azt üzeni: lehet és érdemes küzdeni az álmokért, még akkor is, ha a helyzet sokszor reménytelennek tűnik – hiszen a küzdelem, a lemondás végül megtérül.

 

Simona Pop brazíliai kalandjairól is mesélt. Az olimpiai faluban gyakorlatilag még építőtelep volt a sportolók érkezésekor. A szobában sár volt, a sportolók maguk takarítottak ki első szabadnapjukon, az üdítőt és vizet pedig megosztották a helyi alkalmazottakkal, akiknek másként csak a  rossz minőségű csapvíz jutott volna.

Már az olimpia első napjain tudni lehetett, hogy rendkívül rossz minőségű mezben versenyezett Románia küldöttsége a riói ötkarikás játékokon. „A kínai boltban jobb felszerelést veszek, mint amit mi kaptunk” – fogalmazott Simona: a nadrág például először összement, a dobogón pedig elszakadt. „Sok sportoló egyetlen olimpiára jut ki, és még annyi emléke sem marad, hogy a felszerelést később is tudja hordani” – tette hozzá.

 

Szerkesztő: Papp Levente

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 28, 15:32 / actualizat: 2016 augusztus 29, 14:41

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Hangoló szerda, 2026 február 42026 február 4, 11:05

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek

A nemzetközi és nemzeti döntéshozók jelentős előrelépést értek el a daganatos betegségek megelőzésére és gyógyítására vonatkozó...

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Hangoló kedd, 2026 február 32026 február 3, 12:52

Alkotás: szín és Fonák

Fonák|Crossgrain – ezzel a címmel nyitották meg Ozsváth Zsuzsa költő és képzőművész egyéni kiállítását Nagyváradon, a Léda-ház...

Alkotás: szín és Fonák