Élő Kolozsvári Rádió

Megrajzolt erdélyi hangulat – Kelemen Albert kiállítása

Hatalmas dokumentumértéke is van azoknak a rajzoknak, amelyek a Minerva Egyesület galériájában láthatók jövő hét végéig. Kelemen Albert Megrajzolt erdélyi értékeink címet viselő kiállítása a Magyar Napok keretében nyílt meg. Reprezentatív épületek, történelmi emlékek vonulnak fel, templomok, paloták, kúriák, részletesen, építészeti elemeik kiemelésével. Kelemen Albert művészettörténetet végzett, ám azelőtt grafikára készült. Most mindkét adottságát érvényesíti.

Úgy döntöttem, hogy csakis az érzelmekre fogok hagyatkozni, időközben jött egy felkérés, hogy Udvarhelyt rajzoljam meg, és így történt, hogy előbb a szülővárosom, annak környéke került sorra, aztán következett Csíkszereda és környéke, utána pedig aszerint válogattam, hogy melyik helységhez kötődik valami élményem. Például a bethlenszentmiklósi kastélyt egy őszi kirándulás alkalmával láttam, hazafelé egy bivalycsorda jelent meg az út egyik oldalán, a naplementében. Annyira sajátos erdélyi hangulata volt, hogy nem álltam meg, hogy a kastély elé ne rajzoljak két bivalyt.

Szuszámi Zsuzsa interjúja:

 

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 20, 10:35 / actualizat: 2016 augusztus 22, 12:06

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés