Élő Kolozsvári Rádió

Nagy Feró: „Szabad mondanom itt Kolozsváron, hogy magyar vagyok?”

beatrice_01_bts_5918Miért utálja a XX. századot? Hogyan emlékszik a 70-es évek Beatrice jelenségére? Miről szólnak az új Ricse dalok? Miként értékeli pár év távlatából az X-Faktort? Mit tanácsolna most mentorként a 40 évvel ezelőtti Nagy Ferónak? – ezekről beszélgettünk a ZeneTereferében a nemzet egykori „csótányával”, aki mára a babos kendőt nyakkendőre cserélte. (Igaz, csak a pólójára festve.)

A Beatrice kedd este a Főtéren ugyanazzal a dallal indította koncertjét, mint 25 évvel ezelőtt, az első kolozsvári fellépését. Feró erre így emlékszik:

 

Itt, Erdélyben mindig egyfajta veszélyérzet volt bennem. Jaj Istenem, eljátszhatjuk mi ezt a dalt? (Utálom az egész XX. századot – szerk.) Amire eljutottunk Erdélybe, az egész Beatrice jelenségnek már le volt tompítva az éle. Ma is játszunk 1978-as dalokat, de ez ma már csak nosztalgia. Megváltozott a világ nagyon, és ezt nekünk, nekem is tudomásul kell venni. Mindaz, ami számunkra egy szent szabadságharc volt a punk keretein belül, mára devalválodott.

(Zilahi Csaba)          

 

 

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 augusztus 18, 09:54 / actualizat: 2016 augusztus 18, 18:00

Lokálpatrióta szakmaiság
Műsorok csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 15:21

Lokálpatrióta szakmaiság

Idén 950 éves Vác. A kisváros levéltára kötet kiadását kezdeményezte. A Horthy-korszak és a II. világháború periódusának...

Lokálpatrióta szakmaiság
Huszka 150. – „az operett alkalom volt, hogy megszólaltassa a szépséget, a derűt, az örök emberit”
Műsorok csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 14:41

Huszka 150. – „az operett alkalom volt, hogy megszólaltassa a szépséget, a derűt, az örök emberit”

1875. április 24-én született Huszka Jenő zeneszerző, a magyar operett úttörője és klasszikusa, akinek többek között a Bob herceg, a Gül...

Huszka 150. – „az operett alkalom volt, hogy megszólaltassa a szépséget, a derűt, az örök emberit”
A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség
Műsorok csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 13:41

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség

Az Országos Lakásügynökség a fejlesztési tárca osztályává alakul, az általános takarékossági intézkedések következtében. 512...

A fejlesztési tárcához „költözik” az Országos Lakásügynökség
„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság
Műsorok csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 12:04

„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság

Adatbázisban gyűjtenének információkat a közúti balesetben résztvevő gépjárművekről Romániában, egy új törvényjavaslat szerint. A...

„Baleset”-adatbázist javasol a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:51

Modern életfilozófiák, természetes háttérrel

A BBTE BTK elsőéves mesterszakos hallgatói, a Komp-Press kiadó és az EME kiadója szervezésében a Planetárium kávéház szervezésében...

Modern életfilozófiák, természetes háttérrel
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:12

Washingtonban találkozott a Világbank képviselőivel a pénzügyi és a gazdasági miniszter

Múlt héten a Világbank képviselővel folytatott egyeztetéseket Washingtonban Tánczos Barna pénzügyminiszter, Bogdan Ivan gazdasági...

Washingtonban találkozott a Világbank képviselőivel a pénzügyi és a gazdasági miniszter
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 15:08

Tánczos Barna: folytatni kell a kiadások csökkentését

Folytatni kell a kiadások csökkentését és a beruházások növelését – állapította meg Tánczos Barna azzal kapcsolatban, hogy idén...

Tánczos Barna: folytatni kell a kiadások csökkentését
Műsorok szerda, 2025 április 302025 április 30, 13:51

Aki hírét vitte a nagyírásosnak

Két évnyi adománygyűjtés után, hamarosan felavathatják Kalotaszeg nagyasszonyának, Gyarmathy Zsigáné Hory Etelkának a szobrát...

Aki hírét vitte a nagyírásosnak