Élő Kolozsvári Rádió

Bringával és gyalogosan Kolozsvárról Sztánára. Még lehet jelentkezni!

A Kolozsvári Magyar Napok keretében lesz négy Kós Károly teljesítménytúra az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezésében: egy gyalogos és egy kerékpáros teljesítménytúra Kolozsvárról indul a Kakasos templom mellől Sztánára, két gyalogos túra pedig, a rövidebbek, Sztánáról indulnak és a környéket járják be. A teljesítménytúra lényege: bizonyos szintidőn belül teljesíteni a távot. Nem versenyről van szó, hanem kihívásról: önmagunkkal versenyzünk. A Kolozsvárról induló kerékpáros teljesítménytúra 55 kilométeres, ugyanazon a szakaszon vonul végig, mint az 50 kilométeres gyalogos teljesítménytúra: hegyen-völgyön, tehát jól felszerelt hegyen is helyt áll kerékpárra van szükségünk. A gyalogláshoz pedig szintén jó minőségű bakancsra, és erőnlétre. A kerékpáros túrát Branea Róbert szervezi, aki az 50 kilométeres gyalogos túra szervezésébe is besegít. Ő volt a Hangoló vendége.

A két rövidebb gyalogos teljesítménytúra Sztánáról indul: a 10 kilométeres a Szentimrei-villától, a 25 kilométeres a sztánai vasútállomásról indul. Azonban egyiket se becsüljük le: mindkettő gyönyörű helyeken visz végig, dombokon és hegyeken, éppen ezért megfelelő öltözettel készüljünk rájuk. Részleteket a kerékpáros illetve a gyalogos túrákról itt: https://www.facebook.com/events/881683511936830/ és itt: http://www.ekekolozsvar.ro/kosbringa/ olvashatunk. Jelentkezési határidő a kerékpáros túra esetében: augusztus 8-a. A gyalogos túrák esetében, a helyszínen kell megjelenni, a megadott időpontban.

 

A Hangoló házigazdája: Szuszámi Zsuzsa.

Szerkesztő: szuszamizsuzsa, 2016 augusztus 6, 18:13

Újévi koncert sokszínű műsorral és a 100 Tagú Cigányzenekarral
Hangoló kedd, 2025 december 302025 december 30, 10:55

Újévi koncert sokszínű műsorral és a 100 Tagú Cigányzenekarral

A nagyszabású újévi koncert helyszíne a Gheorghe Dima Zeneakadémia nemrég átadott, ezer férőhelyes Héritage terme, és magáért beszél a...

Újévi koncert sokszínű műsorral és a 100 Tagú Cigányzenekarral
Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
Hangoló hétfő, 2025 december 292025 december 29, 11:46

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén

Ha az ember hazamegy az ünnepekre Székelyföldre, és történetesen disznóvágásra is meghívják, akkor lehetőségei szerint ott segítsen,...

Hozzuk a kóstolót – disznóvágáson segédkeztünk Csíkdelnén
„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 12:26

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”

A zarándoklat egyik jellemzője, amivel mindenki szembesülni fog már az első naptól kezdve, hogy elérjük a határainkat, a korlátainkat –...

„Zarándoklatokra szükség van azért is, hogy nyitottabbá tudjunk válni a világra”
Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
Hangoló szerda, 2025 december 242025 december 24, 08:31

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal

A hagyományos karácsonyfadíszek között előkelő helyet foglalnak el azok, amelyek a kukoricacső leveleiből, csuhéból készülnek: ez...

Mézeskalácsot hoz a csuhéangyal
Hangoló kedd, 2025 december 232025 december 23, 07:06

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!

Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári székházában egyetlen délután sokféle karácsonyi díszek készültek. A nemezalmákról már...

„Gyújtsál gyertyát, ha leszáll a csendes éj”… akár saját készítésűt!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:40

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától

Reggeli műsorunkban megmutattuk hallgatóinknak azt a gyerekdalt, amely Nagyváradon született idén karácsonyra. A szerző Geambasu Izabela, aki...

Új karácsonyi gyermekdal Geambasu Izabelától
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 22:25

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!

A karácsonyi emlékek közül azok szoktak legkedvesebbé válni, amelyek közös élményekhez kötődnek. Kézműves foglalkozásokra csalogatott...

Készítsen velünk nemezelt aranyalmát!
Hangoló vasárnap, 2025 december 212025 december 21, 08:53

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra

Idén is eljutott a betlehemi békeláng Erdély tíz magyarlakta megyéjébe. Amint azt a romkat.ro portál is ismerteti, a Romániai Magyar...

Békeláng Betlehemből az adventi koszorúkra