Élő Kolozsvári Rádió

Kiküldött dolgozók – irányelv-módosítás frontátvonulással

posting 1

Az Európai Bizottság március 8-án módosító javaslatot terjesztett elő a kiküldött dolgozók helyzetét szabályozó irányelvhez. Ennek lényege, hogy az elkövetkezőkben a más országból származó munkavállalókat a befogadó államban érvényes alkalmazotti jogok illetik meg, a minimálbértől a különböző társadalombiztosítási vonzatokig. Más szóval: például a Németországba időszakos munkára kiközvetített lengyel munkásnak akkor is meg kell fizetni a német minimálbért, ha otthoni cége alkalmazásában dolgozik egyébként.
A javaslat ellen 10 volt szocialista ország – köztük Románia – parlamentje, illetve Dánia is megindokolt kifogást fogalmazott meg, a szuverenitás elvének megsértésére hivatkozva.

La France est le deuxième pays d?accueil des travailleurs détachés dans l'Union Européenne.

Kiküldetési statisztika. Németország a legfőbb befogadó, a dobogó második helyén Franciaország.

Marianne Thyssen

Marianne Thyssen

Winkler Gyula

Winkler Gyula

Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős európai biztos múlt héten bejelentette: a kifogásokat mérlegelték, de megalapozatlanoknak ítélték, így fenntartják előterjesztésüket. Az uniós eljárásrend szerint a javaslatról ezek után az Európai Parlamentnek is szavaznia kell, illetve jóvá kell hagyja a Tanács.

Ki számít kiküldött alkalmazottnak, és miért berzenkedünk az új javaslat ellen mi, kelet-európaiak? – kérdezte Winkler Gyula EP képviselőt Papp-Zakor András.

 

 

Interjú, web-cikk: Papp-Zakor András

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2016 július 28, 15:03 / actualizat: 2016 július 29, 11:44

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 14:03

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért

Mire a tűzoltók elvégezték a munkájukat, csak a falak maradtak meg, azonban egy részük annyira megrongálódott, hogy le kell dönteni, és a...

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Hangoló szerda, 2026 február 42026 február 4, 11:05

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek

A nemzetközi és nemzeti döntéshozók jelentős előrelépést értek el a daganatos betegségek megelőzésére és gyógyítására vonatkozó...

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek