Élő Kolozsvári Rádió

Függőágyban: A kérek és az adok metszéspontján

gykirandulas Folytatjuk a múlt pénteken elkezdett beszélgetést Sajó Norbert teológussal, a Telefonos Szeretetszolgálat alapító-ügyvezetőjével. Szólunk az eddigi gyermekkirándulásokról, idén szeptemberben következik a nyolcadik, ezt is beharangozzuk. Majd mi kimozdítunk! – üzeni a Telefonos Szeretetszolgálat azoknak a 7 és 14 év közötti gyerekeknek, akik az egész vakációt megszokott életterükben töltötték, és szeretnének részt venni a szeptember 7-11, között Székelyjóra tervezett, ingyenes kiránduláson.

“2009-ben négy gyerekkel indultunk el, aztán az egynapos kirándulásból lett többnapos, most már távolabbra megyünk, idén négy napra Székelyjóra, egy fél busznyi kolozsvári és egy fél busznyi marosvásárhelyi, hasonló szociális háttérrel rendelkező gyerekkel. A hangsúly soha nem az anyagiakon volt, hanem a szalonnasütésen, a vonatozáson, a dinnyeevésen. Az út szélén ültek és ették a dinnyét, csorgott végig a dinnyelé a szájukon… Nem föltétlenül valami rendkívüli élmény kell a gyermeknek. Többen jelezték, hogy először ettek házikenyeret, először sütöttek szalonnát, először ültek vonaton. Egy apuka elmondta, hogy gyermeke nem szorulna rá erre a kirándulásra, de tavaly azért engedte el, mert szerette volna, hogy ilyen háttérrel rendelkező gyerekekkel lehessen együtt, és láthassa, hogy vannak más életek is, mint az övék.”
telszkezek“Augusztus 15. – szeptember 2. között várjuk a jelentkezéseket Marosvásárhelyen csütörtökön a 0265 56 56 56-os, Kolozsváron pénteken a 0264 56 56 56-os telefonszámon, 15-20 óra között. Ilyenkor meghirdetjük a mobilszámot is: 0753 56 56 56. Az első húsz jelentkezőt Kolozsvárról és az első húsz jelentkezőt Marosvásárhelyről visszük magunkkal, minél hamarabb kell tehát hívni bennünket.”

„Annak idején éppen így voltam magam is: így hívtak el a Lesi tóhoz táborba, kirándulásokra, mert édesanyámnak sem volt pénze, hogy valahova elvigyen. És bizony ott ültem a lépcsőház tövében, és a szomszédokon túl más világot nem láttam.”

„Ezáltal a munka által egy picit szembenézek egykori önmagammal. Azzal az emberrel, aki az állomáson aludt, azzal, aki a képességvizsgára korgó gyomorral ment, azzal, aki az édesanyjával húsz helyen lakott albérletben egy év leforgása alatt. Ezeket el lehet seperni, vagy ezeket fel lehet használni hajtóerőként, hogy előre vigyék az embert” – vallja Sajó Norbert.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 július 29, 17:15 / actualizat: 2020 augusztus 5, 12:03

Átadták a felújított Bocskai-házat
Műsorok hétfő, 2026 március 162026 március 16, 08:29

Átadták a felújított Bocskai-házat

Átadták a felújított Bocskai-házat Kolozsváron. Az épület a Sapientia EMTE rektori hivatalának és a Sapientia Alapítványnak ad otthont,...

Átadták a felújított Bocskai-házat
Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár
Műsorok hétfő, 2026 március 162026 március 16, 07:10

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár

Forradalmi dalokat énekelve tartottak felvonulást Kolozsvár belvárosában. A menetet idén is egy óriáskokárda vezette, a Protestáns...

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár
Közgazdász: vannak komoly kihívások az állami költségvetés tervezetében
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 17:53

Közgazdász: vannak komoly kihívások az állami költségvetés tervezetében

Tegnap este a kabinet elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amelyet Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Nazare pénzügyminiszter...

Közgazdász: vannak komoly kihívások az állami költségvetés tervezetében
Az újrahasznosítás terén továbbra is hátul kullogunk
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 15:50

Az újrahasznosítás terén továbbra is hátul kullogunk

Romániában a települési hulladékoknak csak körülbelül 12%-át hasznosítják újra, miközben mintegy 74% továbbra is lerakókba kerül...

Az újrahasznosítás terén továbbra is hátul kullogunk
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 14:13

Újdonság a ClujBike-nál: alkalmazással biciklikártya

Fontos újítással indította a tavaszi szezont a ClujBike. Mostantól online is meg lehet szerezni a biciklik használatához szükséges kártyát...

Újdonság a ClujBike-nál: alkalmazással biciklikártya
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 11:24

Mit tanít nekünk a százéves Micimackó?

Százéves a Micimackó: Alan Alexander Milne regénye 1926-ban jelent meg, Ernest Howard Shepard illusztrációival. Benő Attila nyelvész,...

Mit tanít nekünk a százéves Micimackó?
Műsorok péntek, 2026 március 132026 március 13, 10:00

Szerencsés kettősség

Nagyobb mozgástér a helyi szervezeteknek, változatosabb szakmai programkínálat – így startolt 2022 decemberének közepén Nagy Károly...

Szerencsés kettősség
Műsorok csütörtök, 2026 március 122026 március 12, 13:24

„Nem trófea, hanem vállalás”

Március hetedikétől új elnöke van az RMDSZ Brassó megyei szervezetének. Varga Nándor közgazdász jól ismeri a szórványmegye terepét mert...

„Nem trófea, hanem vállalás”