Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér Lakkcipőben: A „régi-új” Erdélyi Kárpát-Egyesület arcai

 

Csucsa-039 tothpalkonyvAz Erdélyi-Kárpát Egyesületet 1891-ben alakították meg az erdélyi táj, kultúra és hagyományok, valamint a természetjárás lelkes hívei. A szervezet a történelem viharai, a világháborúk és hatalomváltások dacára 1948-ig eredményesen működött, egyre több tagot és szimpatizánst tartva nyilván. A kommunista hatalom azonban 1948-ban, hasonlóan az összes civil szervezethez, betiltotta működését. A tagok jórésze nem hivatalosan, és részben kockázatokat vállalva folytatta a tevékenységet. Hiszen a természetjárást maga a diktatúra sem tilthatta meg teljesen.

Az újjáalakulásra csak a rendszerváltást követően, 1991-ben kerülhetett sor. Így idén a szervezet kettős ünnepi évnek örvendhet. A megalakulás 125-ik és az újjáalakulás 25-ik évfordulójának. Az EKE jelenleg átfogó hálózatként folytatja tevékenységét. Az országos szervezet és a területi szervezetek egyaránt kiveszik részüket a hagyományos tevékenységekból. Az EKE kolozsvári osztályának két jeles tagját, Tóthpál Tamást és Branea Róbertet látta vendégül a Zenetér Lakkcipőben 2016. június 8-ikai kiadása. A beszélgetés egyaránt érintett múltat, jelent és jövőt, amint az a következő felvételből is kiderül.

Házigazda: László Tibor

 

Szerkesztő: laszlot, 2016 június 16, 20:19 / actualizat: 2016 június 19, 19:46

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról
Hírek csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:20

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról

A Kolozsvári Művészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában kettős kiállításra várják a közönséget. A Portrék az Erdélyi...

Kiállítás az erdélyi magyar tudomány támogatóiról
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Hírek csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Ismét drónt észleltek román légtérben
Hírek szerda, 2025 november 192025 november 19, 09:57

Ismét drónt észleltek román légtérben

Drón hatolt be a román légtérbe keddről szerdára virradó éjszaka – közölte a védelmi minisztérium. A román légierő több...

Ismét drónt észleltek román légtérben
Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek
Hírek kedd, 2025 november 182025 november 18, 16:03

Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek

2026 január elsejétől jelentősen emelkedhetnek a helyi adók és illetékek, a parlament két háza mai együttes ülésén fogadta el azt a...

Jelentősen emelkedhetnek január elsejétől a helyi adók és illetékek
Hírek kedd, 2025 november 182025 november 18, 14:56

Spontán sztrájkba lépett több tucat parlamenti dolgozó

A képviselőház és a szenátus több tucat alkalmazottja spontán sztrájkba lépett kedden, a potenciális 10 százalékos bércsökkentés ellen...

Spontán sztrájkba lépett több tucat parlamenti dolgozó
Hírek hétfő, 2025 november 172025 november 17, 11:34

Evakuáltak egy Tulcea megyei falut

Tizenöt személyt kitelepítettek ma a Tulcea megyei Plauru településről, miután az ukrajnai Ismail térségében egy cseppfolyósított gázzal...

Evakuáltak egy Tulcea megyei falut
Hírek péntek, 2025 november 142025 november 14, 15:49

Maradnak a közös agrárpolitika területalapú kifizetései és a vidékfejlesztés

Az Európai Unió új költségvetéséről szólt szerdán az Európai Parlament plenáris vitája. Felszólalásában Ursula von der Leyen...

Maradnak a közös agrárpolitika területalapú kifizetései és a vidékfejlesztés
Hírek szerda, 2025 november 122025 november 12, 11:47

A kolozsvári polgármesteri hivatalban vizsgálódik a DNA

A kolozsvári polgármesteri hivatalban vizsgálódik szerdán a korrupciómentes ügyészség. Az ügyészek több dokumentumot lefoglaltak egy...

A kolozsvári polgármesteri hivatalban vizsgálódik a DNA