Hivatali eskü – börtön és templom között
Templomban tenné le hivatali esküjét Nagybánya 70%-kal újraválasztott, ám előzetes letartóztatásban levő polgármestere.
Cătălin Cherecheş erről kérelmet nyújtott be Máramaros és Szatmár ortodox püspökének – írja a Mediafax hírügynökség. A levélben azon preferenciáját is jelezte, hogy vasárnap óhajtana esküdni úgymond „Isten és a nagybányaiak előtt”. Az elöljáró tegnap megjelent a Kolozs Megyei Táblabíróság előtt, amely óvadék ellenében történő szabadlábra helyezéséről tárgyalt, elutasítva azt, egyben megerősítve a Máramarosi Törvényszék ez ügyben hozott korábbi döntését.
mfax
Articol editat de banyai.margo, 14 június 2016, 09:37 / actualizat: 14 június 2016, 12:27