Élő Kolozsvári Rádió

Kitalálják, mit lehetne kezdeni a gyalui várral

A gyalui Bánffy-Rákóczi kastély felújításának lehetőségeit, jövőbeli funkcióját próbálják kidolgozni a Formula-tábor műhelyfoglalkozásain, június 20–26. között a gyalui Rákóczy-Bánffy kastélyban és a hidegszamosi ifjúsági táborban.

formulatabor

A Formula táborban közgazdászok, szociológusok, antropológusok, építészek, régészek, designerek, urbanisták, kommunikáció-szakértők, tájépítészek, kertészek, biológusok, formatervezők, grafikusok, informatikusok, kulturális menedzserek, média-művészek, mérnökök, vállalkozók vesznek részt.

A cél: feltérképezni a gyalui Rákóczi-Bánffy kastély rehabilitációjának lehetőségeit, és megfogalmazni a fejlesztési koncepciókat. A résztvevők foglalkoznak majd az épülettel és környezetével, belsőépítészettel, környezetkímélő technikai megoldásokkal, programokkal, online és offline kommunikációval, szervezeti és gazdasági működési modellekkel. A táborba egyetemistákat és fiatal szakembereket várnak, jelentkezni június tizenkettedikéig lehet.

Mostis Gergő, a Kreatív Kolozsvár program koordinátora a Hangolóban elmondta:

„Fogalmazzunk meg olyan megoldási javaslatokat – tájépítészek, dizájnerek, mérnökök, közgazdászok, vállalkozók bevonásával, s hosszasan folytathatnám a sort – amivel újra lendületbe tudnánk hozni a térséget. A várkastélyt, a várkertet, Gyalunak azt a részét, ami bekapcsolhatná az embereket ennek az épületnek a felhasználásába.”

Részlet a Hangolóból, Mostis Gergőt Szilágyi Szabolcs kérdezte:

 

A gyalui vár reneszánsz stílusú várkastély. Tavaly cserélt gazdát, utolsó arisztokrata tulajdonosától, Barcsay Tamás történésztől Nagy Elek üzletember vásárolta meg, majd a birtokot az általa létrehozott Traditio Transylvanica Alapítványnak adományozta. A kastély helyreállítása kapcsán az adásvételt bejelentő sajtótájékoztatón Nagy Elek úgy fogalmazott: egy millió és harminc millió euró közötti összeget lehetne befektetni az épület felújításába.

kolozsvári rádió

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 június 2, 13:07 / actualizat: 2016 június 3, 13:05

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel