Élő Kolozsvári Rádió

Szórványba megy a Tokos zenekar a Varázslatos hangszerekkel

A Tokos zenekar mintegy harminc előadást tervez Erdélyszerte. Olyan helyekre szeretnének eljutni, ahol szórványban él a magyarság, kevés gyermek jár magyar iskolába, vagy teljesen megszűnt a magyar oktatás.

tokos_zenekar_varazslatos_hangszerek_eloadas

A Tokos és a Varázslatos hangszerek

Az előadások egy része már meg van szervezve, de szívesen mennek bárhová, ahová csak hívják őket. Vajas Albert ennek kapcsán a Kolozsvári Rádió reggeli műsorában, a Hangolóban elmondta:

„Nekünk az volt a célkitűzésünk, hogy szórványban adjuk elő ezeket az előadásokat, és olyan helyekre jussunk el, ahol a magyar nyelvű oktatás egyre ritkább, vagy teljesen hiányos. Azt szeretnénk, hogy olyan helyekre is eljussunk, ahol tényleg szükség van a magyar nyelvű előadásokra. De bárhova szívesen elmegyünk, ha meghívnak.”

Az előadásba a gyermekek is bekapcsolódhatnak. A Varázslatos hangszerek egy olyan mese alapján mutatja be a gyerekeknek a ritmus – zene – ének – tánc alakulását, fejlődését, amely interaktív. Így a nézők is részt vesznek az előadásban, közelebb kerülve a hangszerekhez, a magyar népdalhoz és -tánchoz, és játékos, zenés formában bővíthetik ismereteiket. A hangszereket a Tokos zenekar tagjai mutatják be. Gergely Elek, a Tokos harmonikás-nagybőgőse az előadás kedvéért tanult meg például furulyázni:

„Azt is célul tűztük ki, hogy a gyermekek ismerjék meg, mi is a hangszernek a feladata a zenekarban. Sok zenét hallgatnak, de nem tudják, hogy melyik hangszernek mi a szerepe. Megpróbáltuk becsalni a mesébe azt is, hogy mi a hangszer feladata. Például hogy én vagyok a tamburica barátja, és én kísérem a dallamot.”

A mese László Noémi író, költő fantáziája alapján született, egy világutazó pásztorról szól, akinek szerepét Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze alakítja, aki elmondta:

„Az előadás első perceiben, amikor felhangzik az első dallam, akkor a gyerekek elkezdtek tapsolni, és onnan meg sem álltak.”

A Hangolós beszélgetés felvétele:

 

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 május 12, 06:30 / actualizat: 2016 május 16, 9:47

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel