Élő Kolozsvári Rádió

BBTE: Régi és új magyar rektorhelyettesekkel

Fotó: transindex.ro

Fotó: transindex.ro

Csapatként vállalták a megmérettetést a rektorhelyettes-választáson, ezért hármasban érkeztek a Kolozsvári Rádió stúdiójába a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának képviselői: dr. Soós Anna, aki eddig tanulmányi rektorhelyettesként és a magyar tagozat vezetőjeként dolgozott, dr. Markó Bálint, a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet korábbi vezetője és dr. Kádár Magor, a Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet magyar tagozatának . Már korábban elmondták: nem egymás ellen, hanem egymást erősítve, csapatként indulnak.

A csapattal Rácz Éva beszélgetett

A február 22-én lezajlott választások eredményeként, Soós Anna 228, Markó Bálint 189, Kádár Magor 82 szavazatot kapott. A magyar tagozat vezetőjeként a szavazás után is megmaradhat Soós Anna (174 támogatóval). Kinevezésük a rektorválasztás (március 1.) után várható.

 

Fotó: maszol.ro

Fotó: maszol.ro

Dr. Markó Bálint „feladta” a bogarak-rovarok társadalmának vizsgálatát, hogy az egyetemi társadalmat igazgassa-tanulmányozza?

Bármiféle hasonlóság csak a véletlen műve… nem szeretném a kutatást feladni, továbbra is foglalkoznék a hangyáimmal és a bogaraimmal, de úgy gondoltam, hogy tudnék olyan tevékenységekkel foglalkozni, amelyek a magyar tagozat fejlődését biztosítják – én ezt szeretném a továbbiakban. Szívem szerint a végzettek Alumni-hálózatának fejlesztésével, karrierirodával foglalkoznék például… de vannak más ötleteim is.

 

Fotó: ubbcluj.ro

Fotó: ubbcluj.ro

Rossz nyelvek szerint, dr. Kádár Magor az esélytelenek nyugalmával vállalta a harmadik szerepét a csapatban.

Igazából ennél sokkal többen is vagyunk, de a szabályzat három személy nevesítését írja elő. Ezt teljesítettük. S vannak még helyek, vannak még ellátni való feladatkörök… Én megmaradok a Kommunikációs tagozaton, de e mellé biztosan sikerül valamit „halmozni” még.

 

 

soosannaDr. Soós Anna újabb mandátumot szerzett, folytatná a munkát:

A magyar tagozat úgy jelölte meg rektorhelyetteseit, hogy a kollégák 73%-a vett részt a döntésben, köszönet érte! Egyáltalán nem mindegy, hogy ki képviseli a magyar tagozatot rektori szinten és a közösség felé. Az eddigi rektorral sikerült együttműködni, de vannak még olyan feladatok, amelyek a következő mandátumra várnak. A jelenlegi rektor vállalta az újabb megmérettetést… mindenképpen folytatjuk!

Szerkesztő: Rácz Éva, 2016 február 24, 17:45

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa
„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját