Élő Kolozsvári Rádió

Erőteljes diszkrimináció-ellenes intézkedéseket tervez az RMDSZ

Nem válhat mindennapos gyakorlattá a diszkrimináció – hangsúlyozta kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
A Szövetség minden szintjén fellép a magyarság hátrányos megkülönböztetése ellen. Romániában nem válhat megszokottá, hogy a magyarok nem érezhetik biztonságban magukat szülőföldjükön, nem válhat mindennapos gyakorlattá, hogy megsértik emberi jogaikat – jelentette ki Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett szervezet a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszt követően erőteljes intézkedéseket tervez, amelyek célja a diszkrimináció visszaszorítása.
Első lépésként az RMDSZ a törvénykezésben annak a jogszabálytervezetnek a mielőbbi elfogadását szorgalmazza, amely az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést biztosítja a magyaroknak. A Szövetség tervezete azt írja elő, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségi közösségekhez tartozók lélekszáma meghaladja a húsz százalékot, a betegek anyanyelvükön fordulhassanak az egészségügyi személyzethez.
Kelemen Hunor elmondta azt is, hogy az RMDSZ szorgalmazza és támogatja továbbá azokat a civil fellépéseket, amelyek arra irányulnak, hogy magyarok jogorvoslatot kapjanak akkor, amikor jogaik sérülnek nemzeti hovatartozásuk miatta.

rmdsz

Szerkesztő: banyai.margo, 2016 február 23, 09:51

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia