Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Az éneklő nagybőgős és a koncertáriák

Enekel_a _bogosIgazából nem az a furcsa, hogy a nagybőgős énekelhet. György Róbert nagybőgőművész, a kolozsvári Transilvania filharmónia muzsikusa például a hangszeres tevékenységgel párhuzamosan rendszeresen énekesként is közönség elé lép. Elméletileg adott volt tehát a lehetőség, hogy két kedves muzsikálási tevékenységét „összehozza”.

Ez nemrég  a Transilvania Filharmónia egyik februári  koncertjén valósult meg. Bár a koncertet nem címkézték „rendkívülinek”, mégis
azzá tette a vállalkozás egyedi merészsége: György Róbert ugyanis kéţ obligát nagybőszólamot is igénylő koncertária szólaltatott meg, egyszerre vállalva az énekes és a hangszeres szólista szerepét.

Mozart (Per questa bella mano, K.V.612) és Sperger (Selene, del tuo fuoco non mi parlar), ebben a „kettő az egyben” -előadói változatban egyértelműen ritka merészséget, lélekjelenlétet is feltételezett/bizonyított. Nem csoda, hogy György Róbert előzőleg évekig játszadozott a megvalósítás gondolatával.

A Zenetérben kifaggattuk arról: hogyan készült a szokatlan vállalkozásra, a kettős terhelés eredményeként duplának érzi-e a sikert és szöveget -e további terveket ezen a kettős úton.

„Nagy feladat: ezt még nem tudta senki megvalósítani.
Hat hónap intenzív gyakorlás eredménye: megtanultam mindkét szólamot külön-külön, összepasszolva azonban már nem működött. Elölről kezdeni együtt…”

 

Guiness-rekord is lehetne

Horvath_LaszlO_karmester

 

— mondja Horváth László. Az Olaszországból az utóbbi években rendszeresen hazatérő, és a kolozsvári Transilvania Filharmónia zenekarával is rendszeresen koncertező karmester szerint egyedi zenei megvalósítás tanúi lehettünk

 

Koncertariak_plakat

 

 

A nagy terv kapcsán még Mozart D-dúr hegedűversenyének bőgőváltozata is elkészült, ugyancsak a szólista „műhelyében”, aki ráadásként ezúttal a lassú tételt szólaltatta meg.

 

 

Elsődlegesen Mozart-koncert volt tehát: mégpedig a mozarti életút végét idéző: kettő az utolsó szimfóniák közül, a nagy g-moll (K.V. 550) és a Jupiter (K.V. 551), illetve a műsor középpontjában a nagybőgős nagy vállalkozása, a Per questa bella mano-kezdetű koncertária, illetve Sperger Selene, del tuo fuoco non mi parlar című koncertáriája. Mindkettő Mozart halála évéhez, az 1791-es esztendőhöz kötődik: az év márciusában hangzott el ugyanis először a 612-es Köchel-jegyzékszámú Per questa bella mano című obligát bőgőkíséretes basszusária, amelyet Franz Xaver Gerl, A varázsfuvola első Sarastrója énekelt és vitt sikerre.

 

Johann Matthias Sperger  ugyancsak 1791-ben komponálta meg az Selenet,  eredeti formájában, szoprán szólóra. Egy évtized után készült el az átdolgozással, a basszus változattal.

 

Telt ház tapsolt az előadóknak, és a filharmonikusok is nyilvánvaló lelkesedéssel és szeretettel ünnepelték kollegájukat. A nagy siker, az őszinte, meleg fogadtatás alapján mindenképpen felmerül a folytatás kérdése.

 

Szerkesztette: Benkő Judit
Fényképezte: Sanziana Craciun
Hangfelvétel: Filip Cioltan 

Szerkesztő: benko, 2016 február 21, 21:32

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 16:53

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát

A parajdi bánykatasztrófa nyomán a folyóvizekbe jutott sószennyezés miatt ma összehívták a Hunyad megyei Vészhelyzeti Bizottságot –...

Hunyad megyében is figyelik a Maros sótartalmát
„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 13:19

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”

Ma kezdődnek a IX. Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, és vasárnapig, június 22-ig tartanak. Ami biztosan újdonság lesz idén:...

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Próbára tett Teherán
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 11:57

Próbára tett Teherán

Egymást támadó felek, hírszerzési teljesítmény, régiós erőviszonyok átrendeződése. Mindez és további elemek alkotják a pénteken,...

Próbára tett Teherán
Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk
Műsorok szerda, 2025 június 182025 június 18, 08:12

Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk

Majdnem negyedszázadnyi idő az esélyegyenlőség szolgálatában – erre szegődött el Asztalos Csaba, aki eredetileg aktív politikusként...

Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 15:44

Új szakokra is lehet felvételizni a BBTE-n

Július 10-én kezdődik a nyári felvételi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Több mint harmincezer helyet hirdetnek alap-, mesteri és doktori...

Új szakokra is lehet felvételizni a BBTE-n
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 12:49

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME

Június 19-e ás 29-e között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának új fesztiválja, amely színházi és...

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME
Műsorok kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Műsorok hétfő, 2025 június 162025 június 16, 16:54

Érettségi, diák- és tanárszemmel

Ma véget ért az érettségi nyári időszaka. Anyanyelvből vizsgáztak utoljára a kisebbségi nyelven tanuló diákok. Kolozsváron egy...

Érettségi, diák- és tanárszemmel