Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Nyerő volt az Őszirózsa

 

 

Oszirozsa_koszontoKilencvennél is több versenyző,
három zsüri,
rengeteg népdal — nagyon-nagyon dióhéjba sürítve így mutathatnánk be az idei Őszirózsa népdalvetélkedőt. A Báthory Alapítvány Játékkuckója, a szilágysomlyói Báthory István Magyar tannyelvű iskola és a Romániai Magyar Dalosszövetség által szervezett vetélkedő az országos Őszirózsa népdalverseny megyei előválogatója. A versenyzőket köszöntő táblán évről évre újabb, ám változatlanul vidám figurák jelennek meg, sőt, idén a mosolygó hangszerek mellett varrottasok is díszelegtek.  Riportunkban olyan komoly verseny-tanulságok mellett, mint például a helyes rangsorolás dilemmái, szó esik arról is, hogy miért fontos a mosoly és szerencsét hozhat-e a nagypapa kalapja.

Szilágyság gazdag népzenei anyagára is felhívja a figyelmet

Gáspár Attila, a zsüri egyik tagja úgy véli: a megmérettetésnek a közvetlen rangsoroláson túl Szilágyság gazdag népzenei anyagára, illetve a régió jellegzetes népdaléneklési hagyományaira is fel kell hívnia a figyelmet. Hiszen, nem véletlen, hogy már Kós Károly “nótáskedvű szilágyságiakról” írt.

A térség viseletének szépségét is tudatosíthatja

 

Szeman_Rozsa

 

Nemcsak a régió népdalaira, hanem a térség, illetve más tájak viseletének fontosságára is elkerülhetetlenül figyelmeztet a vetélkedő, hiszen a versenyzők kivétel nélkül szebbnél szebb népi ruhában léptek fel. „Életetek épületében egy alapkő a verseny”-mondotta köszöntőjében Széman Rózsa, aki maga is népviseletben fogadta a résztvevőket és elmondta: a szervezők nagy örömére  napról napra dagadt a jelentkezők száma.

“Mindenki nyert, aki eljött”

“Nyert a gyermek, aki versenyzett, nyert a pedagógus, aki ilyen jó gyermeket hozhatott a versenyre és a zsüri is nyert, hogy meghallgathatta őket– vagyis mindenki nyert egy csodálatos délelőttöt”—mondotta Mélykútiné Németh Kornélia. Szász Edina pedig a kicsik értékelése kapcsán a mosoly fontosságáról is szólt. Szóval, most egy “mosolygó beszélgetés következik:

A helyes döntés dilemmái

A vetélkedő tanulságai kapcsán elkerülhetetlenül szóba kerültek az objektív értékelés, a helyes döntés dilemmái is. Papp Ilona és Bedő Ágnes.

 

 

Aki vállalkozik egy megmérettetésre, annak meg kell tanulnia eladni önmagát. Az értékelés alapja elsődlegesen a pillanatnyi teljesítmény—hangsúlyozza Gáspár Attila.

A nagypapa kalapja is jól foghat

Természetesen a kisebb-nagyobb versenyzők élményeit is igyekeztünk kifürkészni. Néhányan meséltek arról, hogy tetszett nekik a vetélkedő, és milyennek érezték a verseny hangulatát. Még az is kiderült, hogy a nagytata kalapja is hasznos lehet egy versenyen.

 

 

Akik besegítettek a riportba:

 

Demjén Fanni, I. díj:

 

Mészáros Jessica, I. díj:

 

Szabó Bence, I. díj:

 

Szabó Viola, I. díj:

 

Szilágyi Abigél, I. díj:

A zsűri tagjai:

Bedő Ágnes, a Kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus karnagya

Gáspár Attila, a Szederinda citerazenekar vezetője

Mann Gabriella, zenetanár, Kolozsvár

Szász Edina Katalin, tanárnő

Mélykútiné Németh Kornélia, ének-zene-népzene tanár,  Szentes

Papp Ilona, a Szilágysomlyói Református Egyház kántora

Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalszövetség elnöke

 

 

Szerkesztette: Benkő Judit

Fényképezte: Mann Gabriella, Mélykútiné Németh Kornélia, Széman Péter

Szerkesztő: benko, 2016 február 10, 20:58

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 15:51

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok

A gazdasági megszorítások ellenére a kolozsvári önkormányzat idén közel 1 millió lejjel többet fordít a kulturális eseményekre a...

Nem lesz szegényesebb az eddigieknél az idei Kolozsvári Magyar Napok
A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 14:14

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását

Folytatódik a politikai patthelyzet: több napos egyeztetések és tárgyalások után sem jutott megállapodásra a parlamenti pártokkal Eugen...

A PNL nem támogatja a Tomac-kormány megalakulását
Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 09:58

Ihlet és lendület hét tételben

Blue Orchid Waltz – ezzel a címmel készíti első, várhatóan ősszel piacra kerülő albumát, Fodor Edina. Szerkesztőségünk munkatársa...

Ihlet és lendület hét tételben
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 17:38

Focikavalkád – I. rész

Rekordnagyságú mezőny, 3 országban 104 mérkőzés, mindez bő egy hónapon át. Mire érdemes figyelni, mennyire más egy tornán teljesíteni...

Focikavalkád – I. rész
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 15:50

Felújítják a dési Toroc fürdőt

4 és fél millió euróból újítják fel a dési Toroc fürdőt. Az önkormányzat arra számít, hogy a beruházást követően több, mint 50...

Felújítják a dési Toroc fürdőt
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia
Műsorok szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:17

Hitből és reménységből templomot

Másfél millió lejjel támogatta tavaly a kormány a vallásügyi államtitkárságon keresztül – a Kolozs megyei Apahida református...

Hitből és reménységből templomot