Élő Kolozsvári Rádió

AH1N1 Suceava térségében és Bukarestben

A sertésinfluenza Romániába való átterjedésétől tartanak a hatóságok, miután a Suceava megyével határos ukrajnai régióban több megbetegedést jegyeztek.

A sürgősségi eseteket kezelő Suceava megyei bizottság különféle megelőző intézkedéseket foganatosított. A járvány ideje alatt, állandó jelleggel működő orvosi szolgálatot biztosítanak a szereti határátkelőnél, és beoltják a határőrség teljes személyzetét. Ugyanakkor szórólapokat osztanak a határátkelőknél, a közintézményekben és az iskolákban az AH1N1 vírussal való fertőzéssel kapcsolatos tudnivalókról. A lakosságnak azt ajánlják, hogy kerüljék az Ukrajnába való utazást. A Suceava megyével határos cernauti-i régióban a járvány miatt január 18-a óta zárva tartanak az iskolák.
Közben járványveszély fenyeget Bukarestben. A fővárosi kórházakban 6 súlyos influenza-esetet vettek nyilvántartásba. Bár a laboratóriumi analízisek még nem készültek el, a tünetek alapján az orvosok az AH1N1 vírus okozta megbetegedésekre gyana-kodnak. A doktorok arra számítanak hogy a következő napokban emelkedni fog a betegek száma.

Szerkesztő: emoci, 2016 január 31, 15:11

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Hírek hétfő, 2025 október 132025 október 13, 11:15

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt

Hétfő reggel megkezdődött az élő izraeli túszok szabadon bocsátása Gázából, a BBC tudósítása szerint pedig délre az utolsó túszt is...

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt
Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Hírek péntek, 2025 október 102025 október 10, 09:42

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú

Túlvan a második sikeres műtéten az a 12 éves gyermek, akit néhány napja egy sportautó gázolt el a járdán a Petőfi utcában,...

Emil Boc: valamivel jobban van az elgázolt kisfiú
Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász
Hírek csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 09:03

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász

Két év háború után Izrael és a palesztin Hamász ma reggel megállapodott a gázai tűzszünetről, amely Donald Trump „tartós” béke...

Tűzszünetben állapodott meg Izrael és a Hamász
Vihar söpört át az ország déli részén
Hírek szerda, 2025 október 82025 október 8, 10:45

Vihar söpört át az ország déli részén

Tizenhat megyét és a fővárost is érintette az éjjel az ország déli részén átsöprő, jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar. A...

Vihar söpört át az ország déli részén
Hírek kedd, 2025 október 72025 október 7, 14:03

Négy déli megyében nem lesz tanítás a várható heves esőzések miatt

A várható heves esőzések miatt nem lesz tanítás szerdán a Konstanca, Ialomița és Călărași megyei iskolákban – idézi az oktatási...

Négy déli megyében nem lesz tanítás a várható heves esőzések miatt
Hírek kedd, 2025 október 72025 október 7, 09:04

Feljelentést tesz az RMDSZ a leszaggatott székely zászlók miatt

Feljelentést tesz az RMDSZ a székely zászlókat letépő Kolozsvári Universitatea szurkolói ellen. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor...

Feljelentést tesz az RMDSZ a leszaggatott székely zászlók miatt
Hírek péntek, 2025 október 32025 október 3, 14:38

Sürgős intézkedéseket kérnek a szerdai baleset után

A kolozsvári Báthory István Líceum Szülői Szövetsége ma nyílt levelet iktatott a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnál, amelyben sürgős...

Sürgős intézkedéseket kérnek a szerdai baleset után
Hírek péntek, 2025 október 32025 október 3, 12:06

Jóváhagyta a kormány az önkéntes katonai szolgálat tervezetét

A kormány által tegnap jóváhagyott, a lakosság védelmi felkészítésére irányuló tervezet új formában nyújt lehetőséget azoknak, akik...

Jóváhagyta a kormány az önkéntes katonai szolgálat tervezetét