Gazdát kutyájáról – pasztellportrékkal színesített beszélgető-könyv

Barátságos, játékos, őszinte, hálás, megbízható, komoly tudós, remek társ, érzékeny, okos, öntudatos – mit gondolnak, kire illenek ezek a tulajdonságok? Bizonyára rájöttek, hogy leginkább a kutyákra jellemzőek ezek a jelzők, és ez derül ki abból a könyvből, amelynek szerzői a kolozsvári Nagy Ibolya és Nagy Gábor. Már a könyv címe – Gazdát kutyájáról – is sokat sejtet. Ahogyan az előszóban írja Horváth Erika: miért nem kutyát gazdájáról? Annál az egyszerű oknál fogva, hogy kutyáink magatartását nem befolyásoljuk olyannyira, mint ahogyan ezt ők teszik velünk. 

Nagy Ibolya, a könyv értelmi szerzője

Tulajdonképpen az van, hogy annyiféle beszélgető-könyvet olvashatunk mindenhol, hogy az a gondolatom támadt: kutyás beszélgető-könyvet is lehetne csinálni. Ez azért jutott az eszembe, mert a férjem kutyaportrét festett a nővéremék számára, és valahogy ez a két dolog összeállt bennem: kutyaportré és beszélgető-könyv. Habár nem vagyunk kutyatulajdonosok, nagy kutyabarátok vagyunk, és a nővérem kutyáinak pártfogói és rajongói. A könyvben 15 kutya és gazdija szerepel plusz 1, tehát összesen 16, mert a borítón lévő kutya gazdája írta az előszót.

Lesz folytatás?

Erre most nem tudok válaszolni. Ha lesz rá igény, és valamilyen módot találunk a kivitelezésre, akkor szívesen. A kulcsember nem én vagyok, hanem a férjem, aki rajzolt, mert tulajdonképpen a rajzok nélkül ez a könyv nem volna annyira vonzó. Beszélgetni könnyebb, mint rajzolni… Én nagyon szívesen beszélgetek, mert, ahogy haladtam előre a beszélgetések gyűjtésében egyre izgalmasabb volt, ahogy érzékeltem a különbségeket, és érzékeltem, hogy valóban a gazdákat meg lehet arról is ismerni, hogy a kutyájukról mit tartanak fontosnak elmondani. Tehát, ezt akármilyen más állat kapcsán is szívesen megismétlem, hogyha Gábor társamat inspirálják a cicák, rajtam nem fog múlni.

Nagy Gábor, aki a 16 remek pasztell kutyaportrét festette

Általában a vázlatokat pasztellből csinálom azért, mert hamar megy, hamar szárad és szerintem könnyű dolgozni vele. Az első kutya a sógornőm Charlie kutyája volt, ajándéknak készült. Elég jól sikerült, és akkor jött az ötlet, hogy több kutya legyen. A pasztell maradt, hogy ugyanazzal a technikával legyen, azután a kutyák jöttek gazdástól. Nem volt előválogatás, ezért egy kicsit vegyes is, nem fajkutyák mind, hanem vannak keverékek, de mindenik külön személyiség.

Mikor meglátsz egy kutyát, mire fókuszálsz?

Az első dolog mindig a kutya szeme, a tekintetében minden benne van: a jelleme, a fajtulajdonságai. A szemből kell kiindulni, és ha annak megtalálod a fényét, a többit már csak melléje kell rajzolni.

Volt olyan, hogy nekiültél valamelyiket megfesteni, nem tetszett, és azt mondtad, na, akkor újra kezded?

Nagy része olyan volt. Például Plátonból van hat megfestve, és ezt találtam jónak, mert nagyon kicsin el lehet csúszni, s ha lényeget nem fogtad meg, nem jó. Kallós bácsi kutyája is borzasztóan mozgékony volt, nem lehetett lefényképezni se. Azzal harcoltam nagyon sokat. Amelyek egyszerűbbek voltak, azok a kedves arcú kutyák, szinte mosolyuk van, meg a szemük fénylik. A kutyákat előzőleg meglátogattam, és megfigyeltem, hogy milyen a mozgásuk, hogyan viszonyulnak a gazdájukhoz. Van, amelyik egy kicsit agresszívebb, van, amelyik félénk, szóval előtte kiderül, hogy milyen lesz a kutya. A portrékból vándorkiállítást tervezek: Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen, hogy más is láthassa őket.

A könyv létrejöttét tulajdonképpen Fórika Éva zenetanár, karvezető Charlie nevű kutyusának köszönhetjük.

Charlie-t a mezőbodoni gondnoktól kaptam. Éppen nála hagyott valaki egy egész kutyaalmot. Charlie annyira kicsi volt, nem fért oda az anyjához, hogy szopjon, és a gondnok mondta – tanárnő tessék elvinni ezt a kutyát, mert nem tud enni, meg fog dögleni. Na, akkor megsajnáltam. Épp egy nyári blúz volt rajtam, aminek nagy zsebe volt, Charlie abba belefért. Így vittem haza, a blúzom zsebében.

Kölcsönös ez a szeretet, ugye, ő is ugyanúgy ragaszkodik hozzátok, mint ti hozzá.

Abszolút, annyira ki tudja mutatni. Aki kutyás gazda, tudja, hogy a kutyák ebben nagy mesterek, csodásan kimutatják a szeretetüket.

Szilágyi Szabolcs kollégám koromfekete Gimli nevű kutyájáról beszél.

Ő egy törpe schnauzer, középre van kitéve, erre rettentően büszkék vagyunk. Most már nem is fekete, mert gondolt egyet és színt váltott, gyakorlatilag egy ideje só-bors kezd lenni, pedig nincs itt az ideje, hogy megőszüljön, mert alig három éves. A törpe schnauzerek minden tulajdonságával bír: sokkal nagyobbnak képzeli magát, mint amekkora, rettentően bátor. Bőszen neki szokott menni a szomszéd kerítésének, amikor kiszabadul az udvaráról, és lerohanja a medvényi szomszéd kutyát. Hál’ Istennek a drótkerítés megvédi attól, hogy esetleg sikerüljön neki a támadás, és kárát lássa. És hát rettentően szeretjük.

Kulcsár Szabolcsnak, a Kolozsvári Magyar Opera karnagyának vizslája van, aki az Alfi névre hallgat.

A helyzet az, hogy a kutya életstílus-váltással jár. Mivel a vizsla nagyon mozgásigényes, és a vadászösztön benne van minden cselekedetében. Ettől állandó foglalkozást igényel. Idáig mindig nyugodtabb kutyáim voltak, az Alfi kikéri magának, igazi vezéregyéniség.

Ugyanezt elmondhatjuk az operában a karmesterről is, ott ő az, aki sok mindenben elől kell, hogy legyen.

Ugye, egy karmester inkább vizsla, a vizsla pedig inkább vadász. Ez így a szép. Alfinak is a figyelme rengeteg sok mindenre kiterjed. Ő most egy éves és három hónapos, őneki a világon még minden nagyon érdekes, mindent meg kell szagolni, mindent meg kell nézni, és lehetőleg mindent meg kellene fogni, és mindent meg kéne ízlelni. Ez azt jelenti, hogy mindenkiről megpróbálja letépni a ruhát, de csak játékból. Nagyon sokat gondolkoztunk azon, hogy elhozzuk-e ma, végül úgy döntöttünk, hogy inkább jól érezzük magunkat.

Csűrös Réka és Vadas László színházrendező-fordító házaspár három kutya és egy macska boldog tulajdonosai.

Három kutyánk van. Igazából egyről készült portré, a Bátor nevű kutyánkról, aki vak. Ő úgy is született vagy legalábbis nagyon fiatalon vakult meg. Rajta kívül van még a sintértelepről befogadott Cézár nevű kutyánk, illetve egy szintén ilyen szociális eset, akit Vuknak keresztelt a fiam, mert színfekete ugyan, de nagyon hasonlít egy rókához.

Hogy esett az, hogy három kutya van egy háznál?

Hát, úgy, hogy mi mindenkit befogadunk, aki rászorul, a lehetőségekhez mérten. Itt ért véget a tolerancia küszöb harmadik kutyánál, menhely vagyunk, vagy nem is tudom, minek nevezzem.

Melyik tulajdonságuk illik leginkább rád?

Hűha… azt hiszem, hogy Bátortól, ha nem is jellemző rám, de tanultam egy fontos dolgot: türelemmel szemlélni a világot, nem föltétlenül a látható világot nézni, hanem a mögé próbálni pillantani.

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 december 23, 09:47