Élő Kolozsvári Rádió

Fonográf-slágerek Tolcsvay Lászlóval

„Úgy érzem, hogy Erdélyben a Fonográfnak nagyobb kultusza van, mint az Illésnek” – mondta Tolcsvay László a kolozsvári koncertje után.

A Téli Fesztivál szervezői december 19-én nagy örömet szereztek a negyvenes-ötvenes korosztálynak, amikor Tolcsvay László meghívásával és segítségével a Diákművelődési Házban életre kelhettek a Fonográf legnagyobb slágerei. Nosztalgiakoncert volt ez a javából, melynek során az Erkel-díjas zenésszel együtt énekelhettük a Jöjj kedvesem-et, az Első villamost vagy a Nemzeti Dalt. Az est főszereplője mellett a végső vastapsot kísérőzenekara, az FG-4 Fonográf (valamint Beatles és Illés) emlékzenekar is kiérdemelte. Tolcsvay LaszloA fiatal srácokból álló csapat ügyesen „rekonstruálta” a Fonográf jellegzetes hangzásvilágát, még ha Bródy steel-gitárja nem is állt a színpadon. De volt gitár – szájharmónika párbaj is, csakhogy a vájtfülűeknek is teljes legyen a zenei élmény.

Tolcsvay Lászlóval a koncert után beszélgettem az öltözőben a Fonográf 1979-es kolozsvári koncertjéről (négy alkalommal töltötték meg zsúfolásig a sportcsarnokot!), arról, hogy miért nem áll össze többet a legendás zenekar, hogy miként született meg az Első villamos és a Nemzeti dal, hogy sajnálja-e a Koncz Zsuzsának „adott” dalait.

Ebből az interjúból hallható itt egy részlet. A teljes beszélgetés január 6-án reggel fog adásba kerülni a Hangolóban.

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2015 december 21, 19:41 / actualizat: 2015 december 21, 21:06

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia