Élő Kolozsvári Rádió

Honatyák nyugdíja „jogerősen”

kepviselohaz-szavazasA törvényhozás mai ülésén nagy szavazattöbbséggel elfogadta a honatyák külön-nyugdíjáról szóló törvényt. A jogszabályt tíz napon belül ki kell hirdetnie az államfőnek.

A törvényt már korábban megszavazták a képviselők és a szenátorok, de Klaus Iohannis államfő visszaküldte a parlamentnek megfontolásra. A szöveg valamelyest módosult a korábban elfogadott változathoz képest.

A jogszabály lényege, hogy a honatyák – a hivatalos nyugdíjkorhatár elérését követően – mandátumaik számának arányában juttatáskiegészítésre jogosultak. A pótlék három teljes mandátum, vagyis 12 év parlamenti tevékenység felett már nem növekedne.

Egy mandátum után a kiegészítés összege 1500 lej, három mandátum után 4600 lej. A különnyugdíj nem jár a korábban jogerősen elítélt honatyáknak. Az egy mandátumért járó többletjuttatás már önmagában csaknem kétszerese az egy nyugdíjpontnak megfelelő nyugdíjnak. Ennyi jár annak a munkavállalónak, aki 35 éven át az országos átlagbérnek megfelelő jövedelem után fizetett járulékot.

Klaus Iohannis államfő annak idején azért küldte vissza a törvényt újragondolásra, mert – mint fogalmazott – a nyugdíjpótlékot túlzónak és önkényesnek találta.

maszol.ro, kolozsvári rádió

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2015 december 15, 18:52 / actualizat: 2015 december 16, 1:30

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 18:59

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan

Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt, a Népi Mozgalom Párt elnökét bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő. Nicușor Dan...

Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicusor Dan
Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre