Élő Kolozsvári Rádió

Óriási a különbség Bukarest és a régiók között

Az Európai Unióban a legnagyobb különbség a főváros és az ország többi része közötti fejlettséget tekintve Romániában figyelhető meg – derült ki a Friedrich-Ebert-Stiftung német alapítvány romániai szervezetének elemzéséből. Az elemzés azt vizsgálta, hogy a különböző gazdasági fejlesztési régiókban az egy főre eső hazai össztermék mennyinek felel meg az EU-ban mért átlaghoz képest. E szerint a Bukarest és a szomszédságában fekvő Ilfov megye alkotta régió európai szinten jó helyen áll, hiszen az egy főre eső GDP az uniós átlaghoz képest 131 százalék. Ezzel Bukarest és vonzáskörzete több
európai fővárost is megelőz, így például Athént, Budapestet, Berlint vagy Madridot . A felmérés megállapítja, hogy Bukarest és Románia többi régiója között hatalmas leszakadás figyelhető meg, hiszen a többi romániai régió az unió egy főre eső GDP-átlagának csak az 54 százalékát éri el. Vannak viszont olyan romániai régiók is, ahol ez az arány 41 százalék vagy 34 százalék.

mti

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 december 10, 09:14

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 06:05

Drón zuhant egy galaci tömbházra

Drón zuhant egy galaci tömbházra péntek hajnalban, az incidensben két személy könnyebben megsérült – tájékoztat a...

Drón zuhant egy galaci tömbházra