Élő Kolozsvári Rádió

Madarakról, embereknek

VISSZA A TERMESZETHEZ 022Madáretető Műhely zajlott december 6-án a kolozsvári Tranzit Házban. A foglalkozásra a Madártani EgyesületKolozsvár madarai’’ projektje keretében került sor. Juhász Éva kora délután járt ott, és örömmel látta, hogy az asztalok mellett sok kisgyerek ügyeskedik,  s volt ahol a szülők is alaposan nekigyűrkőztek a fúrásnak-faragásnak, a falakon pedig ott díszelegtek az egyesület által első ízben meghirdetett rajzverseny díjazott alkotásai is.
Honnan érkeztek rajzok? – kérdezte a projekt vezetőjétől, Benkő Zoltántól.

„Pályázatunk több vonalon is fut, többek között iskolákkal működünk együtt, s ezekben az iskolákban hirdettük meg a versenyt. Nagyon sok rajz érkezett hozzánk, több zsüri döntötte el, hogy melyek azok, amelyeket ki tudunk állítani. Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a többi rajz között nincsenek olyanok, amelyek esetleg jobbak, mint ezek itt, hanem egyszerűen a zsűrinek a döntése. Ugye a rajzban meg a művészetekben nem lehet egy erős határt húzni. Négy kategóriánk volt, s mindegyik kategóriából az első három rajzot díjazzuk, azok pedig, akik dicséretben részesültek, kapnak egy kis ajándékot az egyesülettől.’’


Ruff Brigi
egyike a verseny résztvevőinek . Juhász Éva vele is elbeszélgetett, s közben egy életre megjegyezte, hogy a madárkalács olyan a madaraknak, mint nekünk a kalács.

 

Magáról a műhelyről Veres-Szászka Judit árult el részleteket. Mint kiderült, őt is meglepte a nagyfokú érdeklődés a rendezvény iránt.

Ha már egy vérbeli madarásszal áll szemben az ember,nem hagyhatja ki a kérdést: vajon miért lett idén a búbosbanka az év madara?
20120228130917_bubosbanka1

„Hű,ez nagyon jó kérdés – tűnődött el Veres- Szászka Judit. Szerintem elsősorban azért, mert csökkenőben van az állománya, ugyanis gyümölcsösökhöz kötött, és ma már elég kevés gyümülcsös van Európa-szerte, ahol költeni tudna. A költési szokását is változtatja. Eredetileg odúban költő madár volt, most viszont gyakran fészkel a földön, s ki van téve a ragadozóknak. De gondolom az emberek főleg azért szavaztak a búbosbankára, mert egy nagyon megnyerő madár. Azért egyezzünk meg, hogy nagyon jópofa.’’

Szerkesztő: juhaszeva, 2015 december 7, 20:22 / actualizat: 2015 december 8, 2:27

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel