Élő Kolozsvári Rádió

Közalkalmazotti béremelés – az államfő kivár

Az államfő nem hirdeti ki a közalkalmazottak általános béremelését, mielőtt átolvasta volna a törvényt és megbeszélte volna annak következményeit az új pénzügyminiszterrel.
Klaus Iohannis ezt a köztelevízió egyes csatornájának adott interjúban szögezte le. A kérdést Dacian Ciolos kormányfővel is megbeszéli – mondta az államfő.
A Képviselőház múlt héten szavazta meg az eredetileg csupán az egészségügyi személyzet 25%-os béremeléséről szóló jogszabályt, amelyet azonban utolsó pillanatban úgy módosítottak, hogy az idén emelésben nem részesült közalkalmazottak fizetését is 10%-kal növelnék.
A tervezet ellen egyedül Remus Cernea független képviselő szavazott, aki az előterjesztés késedelmes, szabálytalan voltával, az átgondolás ebből következő lehetetlenségével magyarázta álláspontját. A honatya utólag az államfőt is arra kérte, ne hirdesse ki a potenciálisan súlyos költségvetési következményekkel járó törvényt.

ager

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 november 17, 10:07

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia