Hadd szóljon!

Kalotaszeg szerelmese – ZeneTérben László György író

Laszlo.Gyorgy.Zeneterben2Iroda-lom lett az irodalomból? Öncélú játék, amely már nem vállal fel hagyományos, netántán örök értékeket? Többek közt erről, régi és újabb köteteiről beszélgettem László György kalotaszegi – türei – íróval, költővel, műfordítóval a ZeneTér október 15-i élő kiadásában.

Kiderült többek közt,  hogy vendégem „civilben” népdalénekes is, költői előadóestjein kalotaszegi népdalokkal lepi meg közönségét. Kiemeltük a győri Apácazárdában rendezett előadását, amelyről Hartyándi Jenő filmet készített. László György ars poeticája a hagyományőrzés és a nemzetszolgálat jegyében közvonalazódik, de ez nem jelent bús-vidám múltba feledkezést,  sem pedig terméketlen konzervativizmust. Felidéztük egyik irodalmi „botrányát” is, amelyet Holtszezon című, erotikus jelenetekben bővelkedő kisregényével kavart az 1990-es évek második felében.

Közben kedvenc előadói (az egykori személyes jóbarát Cseh Tamás, a baróti Transylmania, a brassói Márk Attila és az Ismerős Arcok) dalaiból csemegéztünk. A lejátszóra kattintva műsor rövidített-szerkesztett változatát hallgathatják meg. A teljes műsort az Éjszakai Váltásban ismételjük meg október 26-án, hétfőn hajnali 2 óra 2 perctől! (Mihály István)

anyam_orokreszepLaszlo.Gyorgy.Zeneterben1

 

 

Articol editat de mihaly.istvan, 16 október 2015, 12:31 / actualizat: 19 október 2015, 17:02

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak