Élő Kolozsvári Rádió

Állatvédő épületfelújítás – nemsokára hívható a denevér-segélyvonal

denevérEurópában rohamosan csökken a denevérállományok nagy része.  Ennek egyik fő oka a szálláshelyek fogyatkozása. A denevér védett és rendkívül hasznos állat a lakás körül, a kertben, a mezőgazdaságban. Éjszaka vadászik, így olyan rovarokat pusztít el, amelyekre más rovarevők nem képesek, például szúnyogokat, molyokat. Fontos, hogy ne számoljuk fel a meglévő szálláshelyeket.

A Romániai Denevérvédelmi Egyesület egy norvég finanszírozású programja keretében épületek denevérbarát felújításában nyújt segítséget. Hat megyében végeztek a denevérpopulációra vonatkozó felméréseket, a konkrét eredmény, eddig hat épületet újítottak fel úgy, hogy figyelembe vették a fajvédelmi szempontokat, illetve azt, hogy a kolónia által termelt guanó ne zavarja az ingatlan használóit. Közösségi épületek felújítása esetén a helyi közösségeknek többnyire nincs kifogásuk a denevérek ellen, hisz óriási hasznuk származik a kolóniákból, kevesebb növényvédő és rovarirtó szert kell használniuk.

Kutatási adatok szerint a denevérek, csak a mezőgazdaságban és csak a kukoricatermesztésben kifejtetett közvetlen haszna több mint egymilliárd dollár évente, ennyivel kevesebbet kell költeni rovarvédelemre, például rovarirtó szerekre – tudtuk meg Szodoray Parády Farkas biológustól, a Denevérvédelmi Egyesület elnökétől.

denevérodú

A denevérbarát épületfelújításnak van még egy kevésbé ismert, és törvény által szabályozott vetülete. Energiatakarékossági meggondolásból tömbházak, középületek, családi házak ezreit szigetelik utólag, de betartják-e minden esetben a környezetvédelmi előírásokat, például a védett , vagy szigorúan védett fajokra vonatkozóan? Kevesen tudják, hogy amennyiben a falfelújítás fecskefészkek, vagy denevérek lakóüregeinek a megsemmisítésével jár, a tulajdonosnak engedélyt kell kérnie a természetvédelmi hatóságtól, akkor is, ha az épületfelújításhoz egyébként ezt nem kellene igényelnie. Több megoldás is létezik: mesterséges fészek, vagy odú elhelyezése, az érintett egyedek áttelepítése. A tulajdonos segítséget kérhet az Egyesülettől.

A szervezet elnökétől,  Szodoray Parády Farkastól azt is megtudtuk, hogy, a fajjal kapcsolatos tájékoztatás mellett, ezt a célt is fogja majd szolgálni az  október végén beinduló  denevér-segélyvonal.

Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2015 október 8, 12:39 / actualizat: 2015 október 11, 23:40

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel