Élő Kolozsvári Rádió

Szunnitákról és síitákról Kolozsváron

plakat_almasyA fontosabb iszlám irányzatok: szunniták és síiták címmel tart előadást Boros Lóránd etnográfus a Café Bulgakovabn kedden este nyolc órától, az Almásy László Kultúrtörténeti kör keretében.

Az iszlám sok esetben tévhitek szította indulatok kapcsán válik beszédtémává, legtöbbször a menekültekkel, a migránsválsággal összefüggésben. Gyakran mossák össze, teljesen tévesen a terrorizmussal.

Boros Lóránd hat évig élt a Közel-Keleten, most úgy döntött, a világvallás két fő irányzatáról tart előadást. A Kolozsvári Rádióban elmondta:

„Figyeltem a híreket és megpróbáltam megérteni, hogy mi történik most Európában. Azt a két várost, Damaszkuszt és Bagdadot, amely az Ezeregy éjszaka kiemelt városa és a civilizációnak két bölcsője, lassan szétverik. Ezt próbáltam megérteni. Eredetileg Szíriáról akartam beszélni, csak éppen hogy elkerüljem az aktuálpolitikai vonzatokat, gyakorlatilag a probléma egyik ősgócát keresem, amellett hogy a világ nagyhatalmai ezzel szépen sakkoznak. Az a kérdés foglalkoztat, hogy ezekben az országokban gyakorlatilag együtt kellett éljenek a síiták, a szunniták és ezeknek más ágai.”

A teljes beszélgetés

Az iszlám arab, zsidó és keresztény hittel közös tőről fakadó monoteista vallás, amelyben Mohamed prófétáé a vallási és politikai vezetőszerep. Hívői, a muszlimok azonban az iszlámot az első, az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallásnak tekintik.

A szunnita iszlám az iszlám legnagyobb ága: a muszlimok mintegy kilencven százaléka a követői közé tartozik. A szunniták eredeti megnevezése „a bevett szokás és a közösség követői”. Ez arra utal, hogy követik a próféta szokásait, cselekedeteit és életmódját, és a közösséghez tartoznak.

A síita iszlám,  az iszlám legnagyobb vallási kisebbsége, mely ma a muszlimok tíz-tizenhárom százalékát egyesíti. A többségi szunnita iszlámtól alapvetően abban különbözik, hogy Mohamed próféta és veje-unokatestvére, Ali utódai – ahogy ők nevezik, „a ház népe” számára kiemelt szerepet biztosít.

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 október 5, 10:39

Három tantárgyat is taníthatnak majd
Hangoló csütörtök, 2026 március 262026 március 26, 12:47

Három tantárgyat is taníthatnak majd

Kettős, filozófia-művészettörténet szakot indítanak négyéves képzésben a következő tanévtől a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. A 20...

Három tantárgyat is taníthatnak majd
Finom falatok otthona
Hangoló szerda, 2026 március 252026 március 25, 08:47

Finom falatok otthona

Töltött gomba spenótos, napraforgómagos, parmezános krémmel, tormás-paprikás csülökkrém bruschettával, pásztorpite, almabortorta,...

Finom falatok otthona
Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk
Hangoló hétfő, 2026 március 232026 március 23, 06:59

Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk

Maradj biztonságban a neten címmel indított országos figyelemfelkeltő kampányt a román közszolgálati rádió. Célja, hogy ráirányítsa a...

Ami az Instán és azon kívül van – a Donát negyedi Ghibu-líceumban jártunk
Gyerekkönyvek vására, diafilmvetítéssel
Hangoló kedd, 2026 március 172026 március 17, 12:20

Gyerekkönyvek vására, diafilmvetítéssel

Garázsvásárt rendez Kolozsváron a Koinónia kiadó: március 20–21-én (pénteken és szombaton is) gyerekkönyvek kiadóinak termékeit...

Gyerekkönyvek vására, diafilmvetítéssel
Hangoló hétfő, 2026 március 162026 március 16, 11:30

S akkor tizenhat évesen a nyakukba zúdítjuk?

Maradj biztonságban a neten! – ezzel a felhívással zajlik a közszolgálati Román Rádiótársaság egyhónapos kampánya. Műsorainkban...

S akkor tizenhat évesen a nyakukba zúdítjuk?
Hangoló hétfő, 2026 március 162026 március 16, 07:10

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár

Forradalmi dalokat énekelve tartottak felvonulást Kolozsvár belvárosában. A menetet idén is egy óriáskokárda vezette, a Protestáns...

Koszorúzás, tánc, óriáskokárda: így emlékezett Kolozsvár
Hangoló csütörtök, 2026 március 122026 március 12, 12:19

Mint az átkelés az úton: előbb kézen fogva, aztán majd egyedül

Maradj biztonságban a neten – ezzel a felhívással indított egyhónapos tudatosító kampányt március elején a közszolgálati Román...

Mint az átkelés az úton: előbb kézen fogva, aztán majd egyedül
Hangoló szerda, 2026 március 112026 március 11, 13:52

Kallós-kvíz és a népművészet továbbéltetése

Egyre közelebb van Kallós Zoltán népzenegyűjtő születésének századik évfordulója (március 26.). Nemrég hallottak műsorainkban arról,...

Kallós-kvíz és a népművészet továbbéltetése