Élő Kolozsvári Rádió

Őszi évadnyitó a szamosújvári Tékánál

fotó: facebook/Téka Alapítvány

fotó: facebook/Téka Alapítvány

Őszi évadnyitó rendezvénysorozatot tartott múlt héten a szamosújvári Téka Alapítvány. A szinte egy hetes rendezvényen régi bevált és új programokkal is várták a közönséget. Volt művészbeugró, korhatártalan társasjáték, bábszínház, játszóház, táncház, játékról és népi hagyományokról szóló szimpózium, koncert és bórkóstoló.

Ez volt a tizenhatodik évadnyitó rendezvénysorozat – mondja Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. Ilyenkor indítják be az egész évad során tartó rendezvényeket. A felújított Téka Művelődési Központ  két termét szombaton adták át, az egyiket Lengyel Máriáról nevezték el.

„Lengyel Mária az alapítványunk alapító tagja volt. Ő volt az, aki meghatározta az alapítvány szellemiségét, ő volt az, aki bevezette a szervezetet a város szellemiségébe, és neki köszönhetjük, hogy nem lett a szervezetünk egy idegen test a városban, hanem szervesen beilleszkedett a hagyományaiba.”

– mondta Balázs-Bécsi Attila.

Balázs-Bécsi Attilát, a Téka Alapítvány elnökét Szilágyi Szabolcs kérdezte

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 október 4, 17:35

Szerelmes állatok versben és dalban
Hangoló kedd, 2025 június 102025 június 10, 12:11

Szerelmes állatok versben és dalban

Bertóti Johanna Szerelmes állatok című gyermekverskötete a csíkszeredai Gutenberg Kiadónál jelent meg 2025-ben Kürti Andrea...

Szerelmes állatok versben és dalban
Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van