Élő Kolozsvári Rádió

Shakespeare-től Dragománig vagy Purcărete-től Szász Jánosig

Végleges a Kolozsvári Állami Magyar Színház új évada, az első két bemutatónak már az időpontját is tudni lehet. Minderről Tompa Gábor igazgató sajtótájékoztatóján értesültünk, akinek feje fölött a falon a színház új logóját láthattuk. Mielőtt a produkciókról beszélnénk, erről is mesél. (Közben ontjuk az új arculatról szóló fotókat – Biró István)

 

Az új évad már a Kolozsvári Magyar Napokon megkezdődött, amikor több produkciót is játszott a társulat és Farkas utcai sátrában különleges programokkal várta a kicsiket és nagyokat. Ebben az évadban 7 új előadást mutatnak be, kevesebbet, mint az elmúlt években. Tavalyi 11 bemutatójával mondhatni rekordot döntött a kolozsvári színház. Íme a magyarázat a produkciók számának csökkenésére.

 

A kínálat nagyon ígéretes. A klasszikus darabokat előnyben részesítőket Shakespeare, Kafka, Strindberg várja, a kortárs drámák kedvelőinek Békés Pált, Dragomán Györgyöt és Szilágyi Domokost ajánlhatjuk. Kafka remek regényét, az „Amerikát” Michal Docekal, a Prágai Nemzeti Színház igazgatója viszi színre. Az adaptációt ő maga készítette el, pillanatnyilag a szöveg fordításán dolgoznak. Ennek az előadásnak november 27-én lesz a bemutatója.

Úgy tűnik, Felix Alexa rendező „eljegyezte magát” Strindberggel, hiszen a „Julie kisasszony” után most újabb Strindberg szöveget visz színre, ezúttal „A pelikán”-t. Az alkotóhoz közel állnak a svéd író kevés szereplős drámái, amelyekből gyakran naturalista-realista előadások születnek.Szinhaz_logo_2

Szilágyi Domokosnak az „Öregek könyve” című műve is színpadra kerül. Mihaela Panainte az Ecsetgyárban egyszereplős produkcióként már bemutatta ezt a szöveget Harsányi Attila színművésszel. A 699 soros poéma ezúttal 2 színész segítségével szólal meg. Jövőben Szilágyi Domokos emlékév lesz, hiszen 50 év telt el remek költőnk tragikus halála óta. A Kolozsvári Állami Magyar Színház májusi bemutatója ehhez az évfordulóhoz is köthető.

Visszatér Kolozsvárra Dominique Serrand, ezúttal egy rendhagyó produkcióval, melynek munkacíme: Rekviem.Az előadás több zenés rekviemre épít. Mozart, Verdi, Brahms műveit használják, de maga a produkció erőteljesen vizuális lesz.

Tompa Gábor igazgatót arról is kérdeztük, hogy a klasszikusok és kortársak, illetve a visszatérő és Kolozsváron első ízben rendező alkotók közötti arányos megosztottság egy koncepció része, vagy mindez spontánul alakult így? A Dragomán György és Szász János illetve Békés Pál és Béres László párosról is szó lesz.

 

Szinhaz_logo_3Az évad első bemutatója október 9-dikén lesz a nagyteremben. Silviu Purcărete negyedízben rendez Kolozsváron, a „Pantagruel sógornője”, a „Gianni Schicchi” és a „Viktor, avagy a gyermekuralom” után most Shakespeare „Julius Caesar”-ját viszi színre. 2016 Shakespeare-év lesz, 400 éve született minden idők legismertebb és legjátszottabb drámaírója.

 

 

 

Számos régebbi előadását műsoron tartja a Kolozsvári Állami Magyar Színház, néhányat pedig ismét műsorra tűz, hiszen visszatérnek játszani a gyereknevelési szabadság miatt rövid ideig igazoltan hiányzó színésznők. Ismét lesz „Hedda Gabler”, „Suttogások és sikolyok”, „Születésnap” és „Caravaggio Terminal”.

Ne feledkezzünk meg az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválról sem, amelynek előkészületei már zajlanak. Az idegenség és az utazás lesz a témája. Bár a szervezők a fogalmak nagyon tág értelmezésére gondoltak, mindenkinek óhatatlanul beugrott az utóbbi időszak forró témája, a menekült-kérdés.

 

Továbbra is lesznek felolvasószínházi előadások, folytatódik a közkedvelt Livingroom, amelyhez Szinhaz_szatyorviccesen „A színész is ember” mottót biggyesztettük. Ez az eseménysor bővülni fog, így kiderül majd, hogy bizony a rendező, a díszlettervező, a zeneszerző is ember, sőt, olyan ember, aki a konyhába is gyakran meg szívesen tér be.

Egyetlen dilemmánk maradt csupán: ha a fesztiválszerepléseket, a külföldi turnékat is összeszámoljuk, vajon ebben az évadban tényleg sikerül egy-két napot pihennie a kolozsvári csapatnak?

(Szerkesztő: Gergely Zsuzsa, fotók: Biró István)

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 szeptember 26, 10:00 / actualizat: 2015 szeptember 28, 14:53

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók