Élő Kolozsvári Rádió

Román-kínai hőerőmű

Románia egy kínai céggel partnerségben épít egy 847 millió euró értékű hőerőműblokkot, erről emlékeztetőt fogadott el a kormány.

A kabinet szerdai ülésén meghatalmazta az energetikai minisztériumot, hogy az Oltenia energiaközpont igazgatótanácsában éljen szavazati jogával egy román-kínai vegyes vállalat alapítása érdekében, amelyben részes lesz a China Huadian Engineering Co. Ltd. kínai cég is. A vegyes vállalat építené meg a 600 megawatt kapacitású hőerőműblokkot. Üzembe helyezését 2019-re tervezik. A hőerőműblokk barnaszénnel termeli majd a hőenergiát. Az emlékeztető szerint több mint 4 ezer munkahelyet biztosít a projekt úgy, hogy 3000 fenntartásához járul hozzá, és további 1800-at létesít. A hőerőműblokk évente 4,6 millió tonna barnaszenet használ majd.
Júliusban jelentették be, hogy az idén mintegy 2 ezer alkalmazottat bocsátott el az állami tulajdonban levő Oltenia energiatermelő központ, amely villamosáram kb. egyötödét biztosítja.

mti

Szerkesztő: banyai.margo, 2015 szeptember 3, 08:39

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia