Élő Kolozsvári Rádió

Itt is vannak, ott is vannak, mindenütt vannak: Kik ők?

This slideshow requires JavaScript.

Laczkó Vass Róbert színművész nevét a 6. Kolozsvári Magyar Napok programfüzetének szinte minden oldalán megtalálják. Ahogy mondani szokás: „feszt szerepelni fog”. Szép András zongorista (és még sokan mások) társulnak hozzá, hogy irodalmi, zenei, színházi vagy éppen csevely-perceket hozzanak létre.

Ezúttal elsősorban arról az eseményről szólunk, amelyre a Kolozsvári Rádió koncerttermében kerül sor hétfőn (augusztus 17-én) délután 5 órától. „Az indiánok nem hagynak cserben minket…” – ez a címe. Műfajilag szinte betájolhatatlan: szerzői- és előadóest, történelemóra, stand-up tragedy. A többit már Laczkó Vass Róbert színművész árulja el.

„Az indiánok nem hagynak cserben minket…”

Eddig az indiánokat és a Kolozsvári Rádiót reklámoztuk ( a cigány is a saját lovát dicséri) , most visszaugrunk a 6. Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi (augusztus 16-i) programjához. Laczkó Vass Róbert színművésznek és Szép András zongoristának akkor is ott a helye, de a csapat bővül. A „Paraliturgia – szakrális magyar népköltészet a Kárpát-medencéből” című koncert délután 6 órától látható/hallható a Piarista templomban.

Költői kérdés: Laczkó Vass Róbert csángó? Prózai válasz: Nem, de még az lehet. (Gergely Zsuzsa összeállítása)

„Paraliturgia”

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 augusztus 12, 14:00 / actualizat: 2015 augusztus 17, 20:03

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 13:13

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?

Heti három alkalommal jelennek meg hétfőtől az eRPIgráfiák, élesen vagy viccesen, elgondolkodtatóan vagy csak megmosolyogtatóan, de mindig...

S az eRPIgráfiák mi fán teremnek?
Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 12:44

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben

Modern hangzású afrikai ritmusok, közép-európai eklektika és kísérleti elektronika, valamint energiával teli, fesztiválhangulatú, balkáni...

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
Hangoló szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 11:53

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban

A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 19-én, pénteken délután 5 órakor kezdődik Lupényban, a Kultúrpalotában –...

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 11:44

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról

Megérkezés a múltba – ez a szlogen nem az időutazás lehetőségét mutatja meg, hanem a Kalotaszegi Hagyomány Napok első napját...

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 13:50

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál

Tegnap elkezdődött a 20. Főtér Fesztivál Nagybányán. Idén szeptember 7-ig tartanak a rendezvények, amelyek programját megtalálják a...

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 12:39

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n

Szeptember 5-én kezdődik és 15-ig tart az őszi felvételi időszak a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Mint minden évben, idén is maradtak...

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n
Hangoló péntek, 2025 augusztus 292025 augusztus 29, 10:58

“A legszebb karakterű papunk”

“A legszebb karakterű papunk” – így jegyezték fel a templomépítő lelkészt, Takács Andrást az akkor városi rangú Kolozs...

“A legszebb karakterű papunk”
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 12:49

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”

Egy házaspár évek óta dolgozik azon, hogy fellendítse a közösségi életet a Kolozsvártól 35 km-re található egyik mezőségi...

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”