Élő Kolozsvári Rádió

Váradi Anne Frank – a deportált gyerekek közös arca

eva heyman fenykepAz Auschwitzba deportált gyerekeknek, serdülőknek szentelt emlékművet állítanak a nagyváradi Rhédey-kertbe (román nevén Bălcescu-park).
A bronzszobor a 13 éves korában elhurcolt, váradi Anne Frank-ként is emlegetett Heyman Évára utal, az ülő lányalak lágernaplóját tartja kezében.
A művész a brit Flor Kent, a bécsi Westbahnhof-ban elhelyezett Für das Kind szoborcsoport alkotója.
Szeretnék, ha ennek az elveszett gyerek- és ifjú nemzedéknek az emléke megmaradna a város kollektív emlékezetében és elgondolkodtatna a diszkrimináció, a sztereotípiák, az előítéletek, intolerancia és antiszemitizmus, a bármilyen kisebbségek iránti gyűlölet veszélyeiről – mondta Teszler Emilia, az emlékmű-állítást kezdeményező Tikvah Egyesület elnöke. Az egyesület néhány évvel ezelőtt „A piros bicikli” projekt keretében váradi és környékbeli iskolákban szervezett vándorkiállítást Heyman Éva, 1931 Nagyvárad – 1944 Auschwitz címmel. A tárlattal és az ennek kapcsán tartott előadásokkal Nagyvárad múltjának egy tragikus fejezetét szerették volna megismertetni a mostani fiatalokkal egy zsidó kislány rövid életének perspektívájából, egyben felmutatva azon embertársainak példáját, akik nem fordultak el közömbösen felebarátaik meghurcoltatásának láttán. A kiállítás célja az emberi jogok, az emberi méltóság lényegi tartalmának megértetése, a valamennyiünknek kijáró emberiességre való ösztönzés volt. Miért „piros bicikli”? Mert ez volt Heyman Éva dédelgetett kincse, amelyre hosszú időn át gyűjtögetett és amelynek egészen rövid ideig örvendhetett, mielőtt „zsidók által nem birtokolható vagyontárgyként” elkobozták tőle.
Heyman Éva 1944 februárjában kezdett naplót vezetni, az utolsó bejegyzés dátuma május 30.
Heyman Eva magyar„Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!” –  írta a kislány végső bejegyzésében. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki könyvvé szerkesztette majd kiadta. A megjelenés után mély depresszióba esett, majd öngyilkos lett. Rövidke utalások egy kurta élet tragikumára. Talán ennyiből is érthető, miért lehet, lesz Heyman Éva alakja a Nagyváradról deportált valamennyi gyerek szimbóluma és megtestesítője.

Arról, hogyan született a váradi emlékmű terve, miként lényegült át egy elveszett nemzedék jelképévé, Cherecheş Lívia, a Tikvah Egyesület alapító tagja mesélt nekünk.

 

Szerkesztő, riporter: Papp-Zakor András

 

 

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2015 augusztus 11, 10:47 / actualizat: 2015 augusztus 11, 15:44

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Hangoló szerda, 2026 február 42026 február 4, 11:05

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek

A nemzetközi és nemzeti döntéshozók jelentős előrelépést értek el a daganatos betegségek megelőzésére és gyógyítására vonatkozó...

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Hangoló kedd, 2026 február 32026 február 3, 12:52

Alkotás: szín és Fonák

Fonák|Crossgrain – ezzel a címmel nyitották meg Ozsváth Zsuzsa költő és képzőművész egyéni kiállítását Nagyváradon, a Léda-ház...

Alkotás: szín és Fonák