Élő Kolozsvári Rádió

Zenetér: Kolozsvár mint a kamarazene fővárosa

A Kolozsvári Kamarazenei Műhely immár hagyományosan november 5–14. között rendezi meg a Dekameron Kamarazenei Fesztivált. Az immár nemzetközi rangú esemény korábbi kiadásain olyan vendégek léptek fel, mint Perényi Miklós, Rohmann Imre vagy Selmeczi János. Az idei kiadás sem ígérkezik kevésbé vonzónak. A Zenetér Lakkcipőben vendége Kostyák Előd gordonkaművész, az esemény főszervezője volt, aki részletes meghívót nyújtott át hallgatóinknak, a volt zeneiskolában, azaz a ferencesek kolostorában zajló zenei eseményre, amely – mint minden évben – a jeles oboaművésznek, Szövérdi Mártonnak is emléket állít. Műsorunkhoz a zenét Cab Caloway, Artie Shaw, Joe Venutti, Django Reinhardt és Stephane Grapelli, illetve Woody Herman felvételei közül válogattuk.

Házigazda: László Tibor

Szerkesztő: , 2014 november 5, 18:02 / actualizat: 2014 november 8, 15:31

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 16:51

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák

Élesen bírálta az egészségügyi képzés hiányosságait a Iasi-i Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója. A diplomaosztó ünnepségen...

„Ez nem orvoslás” – ballagási beszédében bírálta az egyetemet egy diák
Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 14:15

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál

Letenni a mindennapi szerepeket, kizökkenni a rutinból, nemet mondani a rohanásnak, jelen lenni, kapcsolódni, embereknek a szemébe nézni,...

Kizökkenni a rutinból, feltöltődni, kapcsolódni – kezdődik az Everness fesztivál
Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 13:37

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak

A nagyváradi Pride ismételt betiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az ARK Oradea Egyesület. A szervezők által...

Nagyváradon nem engedélyezték a Pride-ot, bár a szervezők több mint 100 útvonalat javasoltak
Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:26

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel

Különböző válaszok hangzanak el, amikor az ember arról kérdezi a középiskolásokat, hogy mik szeretnének lenni, ha majd felnőnek. Van, aki...

Online jelenlétről, olvasásról, jövőképről a nagybányai tizenegyedikesekkel
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 11:14

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron

A kamarazene évszázadokon átívelő remekművei Az Egyházzene Kolozsvár Egyesület KlausenMusik nyári hangversenysorozatának július 10-i...

Nyári komolyzenei koncertek Kolozsváron
Műsorok csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Műsorok szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten