„Nem cserélném le semmilyen luxusra”
Az Ördög-szoros. Fotó: Maksay Magdolna, 2015.
Nemrég Beszterce-Naszód megyében jártunk, Óradna és Radnaborberek magyarságát kerestük fel. Azt a közösséget, amelynek tagjai büszkén vallják magukat magyarnak, annak ellenére, hogy sokan közülük a nyelvet már nem beszélik. Ha az ember végig megy az utcán, ugyanúgy köszönnek neki, mint más falvakon. Csakhogy Borbereken a Jónapot-ra gyakoribb a Buna ziua… de előfordul magyar válasz is. Mindenki tudja, hová kell menni, ha magyarul beszélőt keresünk. Mert Icu nénit, hivatalos iratokban Rob Máriát, mindenki ismeri. A falusfelek irányítása szerint, hozzá kopogott be Maksay Magdolna és Deák Gyöngyi is.
A történet így kezdődik:
Radnaborbereken születtem, 1944-ben, háborús időkben.
Beszterce-Naszód megyében barangolunk, az Ördög-szoros torkában, ahol elvész az út s lassan talán a magyar nyelv is.
Az Írók háza Radnaborbereken. Fotó: Rácz Éva, 2015.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület által épített ház, volt fürdőközpont, az Írók Háza Radnaborbereken – úgy tűnik – a Román Írószövetség tulajdona, bár sokak szerint a tulajdonviszonyok tisztázatlanok, s ezért inkább az enyészeté mint bárki vagy bármi másé. Pedig lenne helye faluturizmusnak, gyógyüdülésnek vagy egyszerűen csak pihenésnek a fenyvesek között, a szamócásban vagy a szedresben – évszaktól függően.
Radnaborbereken nincs posta, nincs hol számlát fizetni. Általában a postás a megbízott, aki számlahordáskor megkapja az ellenértékét, s amikor ideje van, kifizeti az összeget. Például a kábeltévét… A rádióhullámok is elvesznek az Izvor patak szűk völgyében. A falu szélén a nevét a táblán magyarul is olvashatja, aki még érti a nyelvet. A templomban már ritka a magyar szó. De meséljen tovább Rob Mária, Icu néni a kis faluról, ahol ma talán valamivel több mint kétszázan laknak:
„Osztálytársakkal ha találkozom, velük magyarul beszélünk. De nem lakik itt egyikük sem. Jó, hogy tudunk még diskurálni, mert már csak a konyha szavai jutnak eszembe…”
Rob Mária, Icu néni. Fotó: Deák Gyöngyi, 2015.
Icu néni már kétszeres dédnagymama. Borbereken élte le az életét, úgy tűnik: boldogan. Magyar iskolába járt szülőfalujában, majd a szomszédos Óradnán, de erre gyermekeinek már nem volt lehetősége. Ők havonta-hathetente hazalátogatnak. S értenek magyarul. Néha az unokák is kijönnek, néha barátaikkal együtt, hiszen olyan szép a táj… Csak mi érezzük úgy, hogy Icu néni meséje egy világ végén megbújó kis faluról szólt, ahová az út egy irányból jön, és menni csak az Ünőkő felé megy. Egy helyről, ahol a bányákat bezárták, pedig sokan vallják, a színesfémérc gazdagabb, mint Európa sok más működő bányájában.
A beszélgetés a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) riporttáborában készült, 2015. július 10-12. között.
Szerkesztette: Rácz Éva
Articol editat de racz.eva, 30 július 2015, 10:18 / actualizat: 26 augusztus 2015, 16:33
