Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvári Magyar Napok – Kárpátaljáért

Kolozsvár, 2015. július 16. Szabó Lilla programigazgató, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok fõszervezõje, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke és Sánta Levente fesztiváligazgató (b-j) a 6. Kolozsvári Magyar Napokról tartott sajtótájékoztatón az erdélyi Kolozsváron 2015. július 16-án. A rendezvényt augusztus 16. és 23. között tartják. MTI Fotó: Biró István

Fotó:MTI/Biró István

Kárpátaljáért!

Az ifjúság és Kárpátalja lesz az augusztus 16. és 23. közötti Kolozsvári Magyar Napok kiemelt témája – jelentette be Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szerdán, kolozsvári sajtótájékoztatóján.

Minden trendben? – süti el a Kolozsvári Magyar Napok idei szójáték-mottóját Gergely Balázs. Idén Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa, és ezt a magyar napok szervezői sem hagyhatták figyelmen kívül. A rendezvény során ugyanakkor empátiát szeretnének ébreszteni a Kárpátalján élők iránt. „A jobb adni mint kapni elv alapján azt gondoljuk, hogy a magyar napok eddigi öt kiadása elég volt arra, hogy erős kolozsvári magyar közösséget kovácsoljon össze. Olyan közösséget, amely ezúttal nemcsak magára kívánja felhívni a világ figyelmét, hanem másokra is odafigyel” – magyarázta Gergely Balázs.

„Idén kiemelt téma a kárpátaljai helyzet, ahol nemzettársaink, de a velük élő más nemzetek románok, ukránok, huculok, ruszinok, zsidók, örmények  is megsínylik, azt ami ott van. A programok és rendezvények mellett, amelyekben meg fog mutatkozni Kárpátalja, lesz gyűjtés, minden befolyó pénzt a kárpátaljai magyar gyermekek beiskolázására szeretnék fordítani.”

– mondja. Ezt az odafigyelést hivatott szolgálni, hogy a nyitógáláján a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsorát mutatják be, mely a kárpátaljai népek tánchagyományaiból építkezik. A gálán Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke is beszédet mond.

Van amikor kell az a másik szavazat is, mert az enyém nem elég

A Kolozsvári magyar napok egyik legjelentősebb anyagi és eszmei támogatja a Kolozs Megyei Tanács.
Nagyon könnyű olyasmit támogatni szívvel-lélekkel, amit az ember magáénak érez – mondta Vákár István, a Kolozs Megyei tanács alelnöke, aki arról beszélt, hogy komoly lobbi áll annak hátterében, hogy az öt magyar megyei tanácsos érvényesítse akaratát a többséggel szemben és évről évre támogatást biztosítson a magyar rendezvényeknek.

összeállítás a Kolozsvári Magyar Napok sajtótájékoztatójáról

Félezer rendezvény

A Kolozsvári Magyar napok idén is mintegy ötszáz rendezvényt vonultat fel. A rendezvénysorozat keretében idén is lehetőséget teremtettek szinte valamennyi kolozsvári magyar intézménynek, szervezetnek, hogy programokat ajánljanak fel. Gergely Balázs elmondta, idén olyan kolozsvári román intézményeket is sikerült bevonni a rendezvénysorozatba, mint a Történeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Szépművészeti Múzeum.

Fellépők

Idén fellép az erdélyi Nightloosers, a Magna Cum Laude, az Ossian, a Republic, Lajkó Félix és zenekara, a Budapest Klezmer Band, Fenyő Miklós, a Magashegyi Underground, a Bikini, a Kaláka és Koncz Zsuzsa.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 július 16, 17:55 / actualizat: 2015 augusztus 13, 19:17

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel