Élő Kolozsvári Rádió

Vízbe szállnak a Yuppisokért Kolozsváron

swimathon_yuppi_uszosapkaSport és jótékonyság – ez a Swimathon. Jótékonysági, adománygyűjtő sportesemény, amelyen különböző csapatok karitatív célokért úsznak, támogatást gyűjtve azok megvalósításához. Kell egy Ügy, amelyért érdemes medencébe szállni, egy csapat amely az ügy mellé áll, és nem csak úszik, hanem pénzt is gyűjt. Csoportban, stafétában és egyénileg is lehet úszni.

A diabéteszes és onkológiai beteg gyerekek és fiataloknak szervezett Yuppi tábornak van a legtöbb úszója. Vetési Imola, a Yuppi önkéntese, a Swimathon koordinátora elmondta: A Yuppi tábor saját csapattal is benevezett, de más csapatok és egyéni úszók is a Yuppi támogatását vállalták. Nekik van a legtöbb úszójuk, három csapat és két egyéni úszó. Ez azt jelenti, hogy szombaton reggel kilenctől a Babeş parkban, az Universitas uszodában öt sávon fognak a Yuppiért úszni.

Kreatív adományszervezési technikákat idén vetett be először a Yuppi. Volt olyan, hogy az önkénteseket születésnapjukat ajánlották fel – vagyis arra kérték barátaikat, ismerőseiket, hogy ne ajándékot vásároljanak, hanem a tábort támogassák. Ezt követte a marosvásárhelyi Swimathon, májusban, ott hatfős csapat úszott, négyezer lej fölötti támogatást gyűjtöttek össze.

Ha már pénzről van szó, a tábor a gyerekeknek ingyenes. A teljes költség amit elő kell teremteni és amely magába foglalja a szállást, étkezést és a programokat ezer lej fejenként.

Talpas Botond, az Igen tessék! mozgalom elnöke egyéni úszóként nevezett be, egy óra alatt negyven-ötven medencét  úszik, emellett gyűjt is. A baráti kört, az ismerősöket kell mozgósítani – mondja. Csomagokat dolgozott ki, medencénként két lejes támogatást kért, ami kevésnek tűnhet, de ha negyven-ötven ember összeadja, jelentős lehet a végösszeg. A két lejes támogató-csomag elsősorban egyetemistáknak szól, de drágább csomagok is vannak. Ennek az adománygyűjtési formának az a lényege, hogy az ember nagykövetévé válik egy rendezvénynek – mondta Talpas Botond a Hangolóban.

Romániában számos olyan felmérés készült, amelyből kiderül, hogy a lakosság több mint kilencven százaléka semmilyen formában nem jótékonykodik, nagy részük azért nem, mert senki nem kereste meg őket. Erre remek megoldás a Swimathon. Az ember a saját ismerőseit, barátait, azt a hálózatot keresi meg, amellyel amúgy is kapcsolatban van. Sokkal nyitottabbak az emberek ilyenkor.

Vetési Imola és Talpas Botond a Hangolóban

Idén ez már a Swimathon hetedik kiadása, huszonnégy projekttel neveztek be a különböző szervezetek. Április végéig lehetett benevezni, június 22-éig jelentkezhettek az úszók. Június elsejétől már elkezdődött az adománygyűjtés, amely egészen a Swimathon napjáig, július 11-éig tart.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 július 8, 12:32 / actualizat: 2015 július 8, 14:51

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel