Élő Kolozsvári Rádió

RMDSZ-EMNP együttműködési esélylatolgatás Néppártos szemmel

soos_sandor_emnp_kolozs_megyei_elnokAz RMDSZ-EMNP Kolozs megyei szintű választási együttműködésének lehetősége került terítékre a Néppárt megyei elnöke, Soós Sándor keddi sajtótájékoztatóján. Beszámolt róla, hogy hétfőn találkozott Csoma Botonddal, az RMDSZ nemrég megválasztott megyei elnökével. Ez utóbbi korábban arról beszélt a Kolozsvári Rádióban, hogy nem kizárt, de nehezen elképzelhető a választási együttműködés.

Soós Sándor elmondta: tény, hogy az egyezség nem elsősorban a megyei elnökökön múlik, hiszen a pártok országos önkormányzati stratégiát fognak kialakítani, de ehhez mindketten próbálnak pártjuk felé közvetíteni, hogy a Kolozs megyei magyarság számára jó döntés szülessen. Hozzátette, az egyeztetést folytatni fogják, sem legyőzni, sem meggyőzni nem kell egymást, a magyar ügyek mentén kell együttműködni.

„Mi nem tartjuk az RMDSZ-t jó pártnak, az RMDSZ sem tartja a Néppártot jó pártnak, de nem veszthet a Kolozs megyei magyarság azért, mert két párt nem tud asztalhoz ülni.”

A két megyei elnök közti első első hivatalos találkozón egyetértettek abban, hogy növelni kell a magyar pártokra leadott szavazatszámot, erősíteni kell a magyar érdekképviseletet.
A Néppárt Kolozs megyei elnöke szerint az RMDSZ az utóbbi években sokat gyengült, reméli, hogy Csoma Botond irányításával „összekapják magukat”, erősítheti egymást a két párt, ha „húzzák egymás” ha versenyhelyzet van. Ez sok helyen jót tesz, máshol azonban a megegyezés szükséges. Ehhez rengeteg tárgyalásra van szükség a két párt között, de a pártokon belül is.
Ha országosan másképp döntenek, hát, lehet keménykedni, de ez azt eredményezheti, hogy Csoma Botond is és is repülünk – mondta Soós Sándor.

Csoma Botond a Kolozsvári Rádiónak elmondta: Nem kizárt, de nehezen elképzelhető a választási együttműködés az Erdélyi Magyar Néppárttal. „Amennyiben a magyar közösség úgy gondolja, hogy fontos lenne egy ilyen szerű kiegyezés és lenne egy reális felhajtó ereje, vagy mobilizáló ereje egy ilyen típusú választási együttműködésnek, akkor igen”– mondta, hozzátéve, hogy elég nehezen tud elképzelni választási együttműködést egy olyan szervezettel, amelyiknek a fő tevékenysége abban merül ki, hogy az RMDSZ-t támadja.

A hangzó változat

Az együttműködés nem lenne példa nélküli. Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar párt, de friss hír az is, hogy Nagykárolyban az RMDSZ, a Német Demokrata Fórum és az EMNP vezetői megállapodtak, hogy utóbbi két alakulat nem indít saját polgármester jelöltet, Kovács Jenő RMDSZ-es polgármesternek nem lesz magyar vagy német kihívója. Cserébe valószínűleg koalíciós tanácsosi listával vágnak neki a helyhatósági választásoknak.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 30, 18:11

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia