Élő Kolozsvári Rádió

Nem kizárt, de nehezen elképzelhető Kolozs megyében az RMDSZ–EMNP együttműködés

csoma_botondMagyar-magyar és magyar-román együttműködési lehetőségekről, terveiről kérdeztük Csoma Botondot, az RMDSZ nemrég megválasztott Kolozs megyei elnökét.  A kolozsvári városi tanácsos az egyetlen jelölt volt, Máté András eddigi elnök már nem pályázta meg a tisztséget.

A Kolozs megyei RMDSZ szervezet Kolozsvár mellett három tájegységet fed, Kalotaszeg, Aranyosszék és Mezőség-Szamoshát egy régióként. Kolozs megye – Hunyad vagy Fehér megyéhez képest – nem teljesen szórvány, Csoma Botond szerint interetnikus régióként kell kezelni. Szétszórtan ugyan, de több mint százezer magyar él a megyében, Kalotaszegen vannak kisebb tömb vidékek, de a Mezőségen és Aranyosszéken is találunk erős magyar közösségeket. Elég Székre vagy Torockóra gondolni.

Csoma Botond terveiről elmondta, hogy vissza szeretné állítani az RMDSZ társadalomszervezési kapacitást. A kilencvenes évek vége, kétezres évek eleje óta ez leépült. Társadalmi párbeszédet kell folytatni az értelmiséggel, a gazdasági elit képviselőivel, és a munkavállalókkal – véli.

„Nem hiszem, hogy jó dolog az, ha az emberek úgy érzik, hogy nincs szükségünk tanácsra, mi politikusok mindent olyan jól tudunk. Nem tudunk olyan jól”

– mondja az új megyei elnök, hozzátéve, hogy nem szabad elszigetelődni, mert így érthetetlenné válnak a valós társadalmi folyamatok. Az utóbbi időben a politikum elkezdett fenntartásokkal, gyanakvóan viselkedni a civil szféra irányából érkező kezdeményezésekkel, ami Csoma Botond véleménye szerint megengedhetetlen.

Nem kizárt, de nehezen elképzelhető a választási együttműködés az Erdélyi Magyar Néppárttal – véli az RMDSZ új megyei elnöke.

„Amennyiben a magyar közösség úgy gondolja, hogy fontos lenne egy ilyen szerű kiegyezés és lenne egy reális felhajtó ereje, vagy mobilizáló ereje egy ilyen típusú választási együttműködésnek, akkor igen”

– válaszolja ez irányú kérdésünkre, de azonnal hozzáteszi, hogy elég nehezen tud elképzelni választási együttműködést egy olyan szervezettel, amelyiknek a fő tevékenysége abban merül ki, hogy az RMDSZ-t támadja. Kételyei vannak, de nem zárja ki az együttműködés lehetőségét. „Kíváncsi vagyok, hogy a közösség felől milyen jelzések érkeznek ilyen irányba” – összegez.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 29, 08:49 / actualizat: 2015 június 29, 16:03

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 12:46

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra

A Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló Szent István-napi Néptánctalálkozón 5 országból 14...

Szicíliából is jönnek a Szent István-napi Néptánctalálkozóra
Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 102026 augusztus 10, 10:51

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom

Vigh Julianna őstermelővel, a Hóstáti Hagyományőrző Egyesület tagjával beszélgetve csakhamar kiderült, hogy jó az idei termés, a sokak...

Indul a termés – finom és bőséges idén a hóstáti paradicsom
Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 11:04

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják

Egy nappal rövidebb lesz ugyan idén a Csíki Jazz Nemzetközi Jazzfesztivál, a színvonalból viszont nem engedtek: ezúttal is olyan előadók...

Ha augusztus, akkor Csíki Jazz – Yazz Ahmedet is várják
Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 13:32

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére

Szmutku Róbert esperes-plébános vezetésével pénteken, július 31-én indult el a Bosznia-Hercegovinában, Međugorjéban zajló Mladifestre a...

Helyzetjelentés a Mladifestről – nyugalomban, belső békében zarándokoltak a Jelenések hegyére
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 12:07

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?

Lőrincz Márta és a férje, Béla már 23 éve jelen van nyaranta a Máramaros szívében fekvő Aknasugatagon, és sok minden más mellett a...

Hogy kerülnek korondi kerámiák a történelmi Máramarosba?
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 08:04

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés

Három helyszínen mutatják be a héten A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című tanulmánykötetet. A könyv tavaly...

A szatmári svábok 300 évéből: betelepítés, elhurcolás, kitelepedés
Hangoló csütörtök, 2026 július 302026 július 30, 14:49

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum

A határidő előtt egy nappal, megérkezett a századik idei pályázat is a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesülethez. A kolozsvári...

Nyilas Misi Egyesület: Tehetségtámogatás és tudósfórum
Hangoló szerda, 2026 július 292026 július 29, 21:57

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel

Hazatért a szatmárnémeti Bertici Attila és a székelyudvarhelyi Mihály Alpár kelet-ázsiai motoros expedíciójukról. A kalandorok 55 nap...

Bertici Attila: szembementünk a tévhitekkel