Élő Kolozsvári Rádió

Le kell szállni a könyvkultúra magas lováról

Demény Péter

Demény Péter

“Lesz egy ilyen, talpra, Somlyó,
környéked is, uccu, pont jó!” 

– ezzel a kétsorossal népszerűsíti a Facebookon szilágysomlyói író-olvasó találkozóját Demény Péter.

Mindenki irodalma címmel szervez író-olvasó találkozót a Báthory István Alapítvány és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szilágysomlyón. A találkozót beszélgetésként hirdették meg a szervezők. Demény Péter lesz a meghívott, akit a találkozó címe kapcsán kérdeztünk. Szerinte le kell szállni a könyvkultúra magas lováról, ma már nem működhet a könyvkultúra gőgje. Másként kell az irodalmat kezelni. Egyetemi oktatóként és lelkes „facebookozóként” jutott jutott erre a következtetésre.

„Én még annak a nemzedéknek a tagja vagyok, amelyik könyvkultúrában nőtt fel, és ehhez kapcsolódik egy fajta gőg. Olvastad ezt? Ha olvastad ember vagy, ha nem olvastad nem vagy ember. Ez persze nagyon nyersen szólva, de így van, vagy így működött.

Mostanában, hogy ugye tanítok most már tizenkét éve a bölcsészkaron, Kolozsváron és a Facebookot használom lelkesen, akkor, hát a vak is látja, hogy ez ma már nem így működik, és nem működhet így. Tehát le kell szállni a könyvkultúra magas lováról és valahogy másként kezelni azt, amit továbbra is úgy hívunk, hogy irodalom.”

Az író-olvasó találkozóra június 19-én, pénteken, 18 órától kerül sor, a szilágysomlyói EMKE székházban.

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 17, 14:29 / actualizat: 2015 június 17, 17:28

Nem barát: csak influenszer
Hangoló kedd, 2026 június 232026 június 23, 12:45

Nem barát: csak influenszer

Kiket követnek az általad elemzett fiatalok? Mi alapján választanak influenszereket? Mit jelent számukra a közösségi média? Nem...

Nem barát: csak influenszer
Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal
Hangoló kedd, 2026 június 232026 június 23, 11:21

Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal

Jellemzően négygólos mérkőzések zajlottak hétfőn az észak-amerikai labdarúgó világbajnokságon – vagy gól nélküli döntetlen. Keddre...

Futball VB – Kis ország nagy játékosokkal
„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda