Élő Kolozsvári Rádió

Romániai felsőoktatási tehetséggondozó fórum

egyetemistákA tehetséggondozásról írt alá egyezményt öt évvel ezelőtt a kolozsvári Protestáns Teológián a Magyar Rektori Konferencia, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és az Országos Magyar Diákszövetség. Június 10-11.-én fórumot tartottak az eddig elért eredményekről és tervekről.

A magyarországi Országos Tudományos Diákköri Tanács általános elnöke, Weiszburg Tamás szerint a tehetséggondozás  kulcsfontosságú a felsőoktatásban.

„Az elmúlt két napban áttekintettük, hogy mit értünk el. Azt gondolom, hogy nagyon komoly munkát végeztek az itteni kollégák, őszinte tisztelettel adózunk a műhelymunkának, amely mostanra mindenhol kialakult. Megpróbáltuk meghatározni, hogy mik az elkövetkező 5-8 évre a feladatok. Nagyon komoly viták, nézetkülönbségek is voltak, de ez biztató, mivel mindenki jót akar. Hiszem azt, hogy meg fogják találni a kollégák a megoldásokat, hogy jövő tavasszal, amikor megújítjuk a szerződést, legalább ennyire eredményesen határozza meg a feladatokat.”

A konferencián természetesen részt vett a Babes-Bolyai Tudományegyetem is. Soós Anna rektor-helyettes elmondta, hogy az intézmény számára elsődleges fontosságú a tehetséggondozás.

„Örömmel csatlakozunk minden olyan mozgalomhoz, ahol a tehetségekről van szó. Tesszük ezt a BBTE és a háttérintézmények, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet nevében is. Úgy látjuk, hogy a tehetséggondozási rendszer jól működik. Nyilván finom hangolásokra a továbbiakban is szükség van. Az, hogy jól működik, a két nap során bemutatott eredmények a bizonyítékok, hisz a munka folyik év során, és kicsúcsosodik a konferenciákon. Nemrég zárult a magyarországi Országos Diákköri Konferencia, ahol egyetemünk igen jó eredményeket ért el, felsorakozott a magyarországi nagy egyetemek sorába.”

Arról, hogy mi változott az elmúlt két évtizedben és mire kell figyelni – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László beszélt.

„Létrejöttek olyan magyar egyetemek, entitások, amelyek a működésük alapján bebizonyítják, hogy ők is hozzájárulnak az erdélyi magyar értelmiség képzéséhez, és náluk is szükség van tehetséggondozásra. De azt figyelembe kell venni, hogy az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia nagyon heterogén közeget kell, hogy megszólítson. Olyan hallgatókat is el kell érniük, akik nem anyanyelven tanulnak, nem kis számban. Úgy kell átalakítani, akár picivel többet tenni, mint a finomhangolás, hogy megkapjuk a biztonságos és jó együttműködésnek a feltételét. Úgy éreztem, hogy jó szakmai vita zajlott, érvek hangzottak el, és közösen előre tudtunk lépni.”

Deák Gyöngyi összeállítása

Szerkesztő: deak.gyongyi, 2015 június 11, 21:42

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia