Élő Kolozsvári Rádió

Több mint fesztivál – fizetős lesz Tusványoson a buli, a szabadegyetem ingyen van

tusvanyos_2015Több mint fesztivál mottóval szervezik az idei Tusványost, hivatalos nevén a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort.

A mottóban a “több mint” tulajdonképpen a szabadegyetemet jelenti, ez különbözteti meg Tusványost minden más fesztiváltól. Az idei előadások a nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe, de szó esik majd a korrupció kérdéséről is. Története során Tusványos – több kevesebb sikerrel – a magyar-magyar, a román-magyar és az erdélyi magyar-magyar párbeszéd helyszíne is volt.

Sándor Krisztina a romániai magyar-magyar párbeszédről

A szervezők szerdán egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették az idei Tusványos programját, újdonságait. Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak a koordinátora elmondta, az idei szabadegyetem előadásai a nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe, de szó esik majd a korrupció kérdéséről is. Idén is számítanak Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására, és jelen lesz a táborban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere,  továbbá Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Sándor Krisztina elmondta a szervezők minden évben törekszenek arra, hogy rangos román előadók is eljöjjenek a táborba, azonban azt tapasztalják, hogy évről évre azok jönnek, akik ettől függetlenül is nyitottak a román-magyar párbeszédre, akiket a rendezvény által szeretnének megszólítani, azok rendre távol maradnak. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy „ami nem megy, azt nem kell erőltetni”.
Erdélyi magyar-magyar párbeszédre is sor kerülhet a rendezvényen, valamennyi magyar politikai szervezet képviselőit szívesen látják.

Karszalag nélkül a medve sem mehet be, fizetős lesz Tusványos

Fancsali Barna MIT-elnök, a Tusványos erdélyi főszervezője azt tartotta a legfontosabb újdonságnak, hogy idén az érdeklődők beléptető rendszeren keresztül juthatnak a tábor területére. A 16 óra előtt belépők ingyen kapnak karszalagot, akik viszont csak az esti koncertekre érkeznek, azoknak 15 lejt kell fizetniük a belépésért. A heti belépő 70 lejbe kerül.
A főszervező elmondta, a rendszer bevezetése elsősorban a kiskorúak biztonságát szolgálja. Ők más színű karszalagot kapnak, amellyel nem szolgálhatók ki cigarettával és szeszes italokkal a tábor területén. Hozzátette, a beléptető rendszer azt is lehetővé teszi majd, hogy megszámolják a látogatókat. Megjegyezte, a tábor mintegy 15 ezer ember befogadására alkalmas, és várhatóan nem lesz több belépni vágyó.

Esténként a nagyszínpadon olyan fellépőknek tapsolhat a közönség, mint Ferenczy György és a Rackajam, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna cum laude, a Budapest bár, az Anna and the Barbies, valamint a Heven streat seven.

kolozsvári rádió/mti

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 június 11, 06:33

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 14:39

„Megérdemlik a méltányosságot!”

„Az egyház hitelességét visszük vásárra az ilyen, emberek feje fölötti döntések kapcsán” – nyilatkozta rádiónknak Csiszár Klára...

„Megérdemlik a méltányosságot!”
Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Hangoló hétfő, 2026 június 222026 június 22, 11:32

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai

A Céleste Arts évadzáró eseményének kedden, június 23-án délután fél 6-tól a Mărăști téri mozi ad otthont, ahova a szülők,...

Balett a moziban – bemutatkoznak a Céleste Arts óvodásai és kisiskolásai
Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Hangoló csütörtök, 2026 június 182026 június 18, 10:39

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán

Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk,...

Ha a diák újságírással foglalkozna: Bányavirág Nagybányán
Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló szerda, 2026 június 172026 június 17, 17:16

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni

Jó hangulatú, játékos támogató környezetű castingot álmodtak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban, messze nem egy marcona...

Légy jó mindhalálig Nagyváradon: szombatig lehet jelentkezni
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 14:32

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) negyedik napjának kezdetén, hétfőn reggel Gergely Zsuzsát kapcsoltuk a Hangolóban. Mint...

TIFF-ajánló Gergely Zsuzsával a fesztivál negyedik napján
Hangoló hétfő, 2026 június 152026 június 15, 11:09

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda

Az Argumentum Nostrum Egyesület immár 10. alkalommal szervezi meg az Anyó Nyári óvodát, valamint az Erdei óvodát/iskolát és az...

Táborok ovisoknak, elemiseknek: Anyó, Grund, Erdei óvoda
Hangoló csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 12:05

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon

Születése 70. évfordulóján Kinde Annamária költőre, szerkesztőre emlékezik Nagyváradon a Holnap Kulturális Egyesület és a Léda...

Kinde Annamáriára emlékeznek Nagyváradon
Hangoló szerda, 2026 június 102026 június 10, 11:57

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia

Az Erdélyi Médiajelentés konferencia a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média és Kommunikáció Szakbizottságának éves seregszemléje, amely...

Lokális valóságunk jelene: 24. Médiajelentés konferencia