Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért
Németh Kincső azért kerékpározik, hogy támogatást szerezzen az egyesülete új székhelyének megvalósításához.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 október 12, 15:45
Október elsején már harmadik alkalommal indult útnak Németh Kincső Szicíliából, ezúttal is a Social Fiber Egyesületért. A Kolozsvári Rádiónak mesélve elmondta, hogy a barátai, az egyesület munkatársainak támogatása motiválja az úton.
Eddig Olaszország nyugati partszakaszán tekert, ezt követően át fog kelni a szárazföldre, majd északon a hegyek várnak rá. A 12 nap alatt eddig több mint 1000 kilométert tett meg. Mint elmondta, eddig a csapadékos időjárás okozta körülmények jelentették a legnagyobb kihívást. Jelenleg egy barátja is csatlakozott hozzá, aki szintén kerékpárral kíséri egy darabon.
A Social Fiber Egyesület 2021-ben kezdte meg tevékenységét, majd 2022-ben vált hivatalosan bejegyzett civil szervezetté. Németh Kincső azért kerékpározik, hogy támogatást szerezzen az egyesület új székhelyének megvalósításához.
Németh Kincsővel Biró Gergő beszélgetett.